Ronaldo gyógyulófélben

Vágólapra másolva!
2002.06.23. 21:12
Címkék
Kényelmesen, nyugodtan készül a brit fogadóirodák szerint a világbajnoki címre leginkább esélyes brazil válogatott. Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány vasárnap sem vitte túlzásba játékosai megdolgoztatását, hiszen az angolok ellen kezdőként pályára lépő játékosok közül hétnek – Cafú, Roberto Carlos, Lúcio, Edmílson, Roque Júnior, Rivaldo és Ronaldo tartozott ebbe a társaságba – továbbra is a lakhelyükül szolgáló hotel medencéjét jelölte ki meglátogatandó célpontnak, míg a cserék, kiegészülve Klébersonnal, Gilberto Silvával, Marcosszal és Ronaldinhóval egy nem túl húzós átmozgatáson vettek részt délelőtt.A ráérős tempó mögött természetesen komoly érdekek húzódnak meg, hiszen a törökök elleni, szerdán esedékes elődöntőre Scolari minden játékosát, legfőképpen Ronaldót bevethető állapotban szeretné tudni. A csatár az Angliával vívott negyeddöntőben húzódott meg a jobb combján, és miután fájdalmai nem múltak el, szombaton ultrahangos vizsgálaton vett részt, amely ugyan kimutatta, hogy nincs izomszakadása, ám ha pályára kíván lépni az elődöntőben, a következő napokban nagyon óvatos felkészülésnek kell alávetnie magát. A pihentetés pedig a jelek szerint meghozhatja a gyümölcsét, ugyanis José Luiz Runco csapatorvos vasárnap a következő mondandóval állt az újságírók elé: "Ronaldo nagyon vidám, mert ma úgy ébredt, hogy nem fájt a combja. Reméljük, hogy ez a kis sérülés természetes módon megszűnik, és szerdára a játékos bevethető állapotba kerül.” A jó hírekből maradt estére is, hiszen Runco doktor így nyugtázta a napot: "Ronaldo ma erősítést és nyújtógyakorlatokat végzett a többiekkel együtt. Terveink és reményeink szerint holnap már a rendes edzésmunkába is bekapcsolódhat, ha kell, egyedül, de az is elképzelhető, hogy a teljes csoporttal együtt. Minden attól függ, hogy hétfő reggel miként fogja érezni magát.”Scolari kapitány persze számol azzal az eshetőséggel is, hogy Ronaldo mégsem lesz bevethető, és mint azt már korábban jelezte, Luizaót játszatja ebben az esetben. "Azért jöttem, hogy elvégezzem a munkámat, és ha erre lehetőség nyílik, akkor készen kell, hogy álljak. A tornán már kaptam egy esélyt, úgy érzem, akkor megfelelő teljesítményt nyújtottam, és most ismét Felipao rendelkezésére állok – nyilatkozta a maga sajátos stílusában Luizao, igaz, egyből hozzátette: – Azért szurkolok Ronaldónak, hogy felépüljön, mert nagy szükségünk van rá.”A "Fenómeno” (Csoda) becenévre hallgató csatár tehát felépülhet, de így is akad majd egy meghatározó játékos, aki biztosan nem lehet ott a törökök elleni derbin. Ronaldinhóról van szó, aki az angoloknak előbb lőtt egy hatalmas gólt, majd későbbi talpalásáért idő előtt mehetett zuhanyozni. A FIFA vasárnap tárgyalta a támadó fegyelmi ügyét, és azt a határozatot hozta, hogy Ronaldinhónak elég csak egy mérkőzést kihagynia büntetésképpen, azaz a döntőre vagy a bronzmeccsre mindenképpen visszatérhet. "Nyugodtan vártam a döntést, mert tudtam, hogy a két mérkőzésről szóló eltiltásra nagyon kevés esélyem van. Most, hogy már tudom, mi lesz velem, azzal kell foglalkoznom, miképpen tudom segíteni a többieket – nyilatkozta a támadó, aki a kiállításával kapcsolatban a következőket mondta: – Nem akartam ellenfelemet megrúgni, sajnos mégis eltaláltam. Azt hittem, hogy sokkal nagyobb lendülettel érkezik felém, ezért megpróbáltam védeni magamat, aminek az lett az eredménye, hogy eltaláltam a lábát. Innentől kezdve a hasonló eseteknél kétszer is meggondolom, hogy miként reagáljak.”
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Mocsi, Ötvös és Bárány nem játszik az örmények ellen

Magyar válogatott
31 perce

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
59 perce

Schäfer és Szoboszlai újabb mérföldkőhöz érkezik; a magyar válogatott 28 év után juthat el újra a vb-pótselejtezőig

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtezők: a kvalifikációs rendszert kritizálta az olasz kapitány

Foci vb 2026
1 órája

Szélesi Zoltán: Vigyázni kell Lisztes Krisztiánra, hiszen a magyar futball értéke

Magyar válogatott
1 órája

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
2 órája

Bakonyi stoplinyomok – Ha a tinédzserek tűzbe jönnek...

Hátsó füves
2 órája

Cselgáncs: „Régóta vágytam már erre az Eb-éremre” – Kriza Anna

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik