Peterhansel beleerősített

T. A.T. A.
2002.06.08. 22:32
Címkék
A marokkói Világkupa-futam leghoszszabb napján két speciálszakaszt kellett teljesíteniük a versenyzőknek, akik közül ezen a napon az autósoknál mindkétszer Stéphane Peterhansel, a motorosoknál délelőtt Fabrizio Meoni, délután Cyril Despres örülhetett részsikernek. A versenyben maradt egyetlen magyar páros azután, hogy pénteken egy "ragaszkodó” homokdűne fogságába esett és három órát töltött lapátolással, végül el tudott rajtolni szombaton reggel, bár a késés miatt háromórás büntetést kapott. Kis Sándor és Czeglédi Péter az első szakaszon a 27. helyen ért célba, és lapzártánkkor érkezett a hír, hogy a másodikat is teljesítette. Igaz, nem volt könnyű dolguk a mieinknek, hiszen ketten cseréltek féltengelyt a dűnék között, de az a legfontosabb, hogy nekivághatnak a zárónapnak
Legfrissebb hírek

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
3 perce

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
13 perce

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
20 perce

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
35 perce

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
41 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
1 órája

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
1 órája

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik