Ács Péter a finálé küszöbén

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2002.06.06. 22:24
Címkék
Az országos bajnokság B-csoportjában szerdán késő este rendezték a mindent eldöntő játszmát a továbbjutást érő második helyért Horváth Csaba és Ács Péter között. Mint ismeretes, a két sakkozó holtversenyben végzett a második helyen, s egyik értékelés sem adott választ arra, hogy melyikük jut tovább, ezért egy "hirtelen halál”-partit vívtak. Ebben Ács nyert, így a paksi nagymester jutott be a négy közé, ahol a bajnokság meglepetésemberével, Berkes Ferenccel találkozott. A világos figurákat irányító Ács a parti elején nyert egy gyalogot, amit a középjátékban minőségelőnyre váltott. Ám ekkor még nem lehetett biztosan tudni, hogy Berkes meg tudja-e menteni a fél pontot, vagy kénytelen lesz a torna folyamán először vereséggel felállni az asztaltól. Végül az utóbbi következett be, mert bár Berkes szívósan védekezett, Ács szélsőgyalogja megállíthatatlanul menetelt az átváltozási mező felé, és ezt sötét már nem tudta orvosolni.Ruck Róbert és Cao Sang érdekes küzdelmet vívott. A királyindiai védelmű játszmában inkább csak tapogatózás folyt, komolyabb akciót nem kezdeményeztek, bár a centrumban meglehetősen parázs csata folyt. Cao Sang kisebb térelőnyt harcolt ki, de ez korántsem volt akkora, hogy befolyásolja a parti kimenetelét. A gyalogállás szimmetrikus volt, és sorozatos cserék után döntetlenben egyeztek meg a felek.A visszavágókat pénteken rendezik, döntetlen állás esetén rapid partik, azt követően villámjátszmák döntenek.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
42 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
43 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
59 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik