Visszavont állami támogatások

Vágólapra másolva!
2002.06.05. 13:22
Címkék
A Medgyessy-kabinet pénteken 33, az elődje által a választási vereség után hozott határozatot visszavon. A rendelkezések nagy része sportcélú beruházás. A visszavont határozatok között szerepel a Bozsik program állami kezességvállalásának módosításáról szóló intézkedés, a debreceni rendezvénycsarnokra vonatkozó pótlólagos állami kezességvállalás, a Sportfólió Kft.-nek a Népstadion rekonstrukciójával összefüggő beruházás megvásárlásához, illetve az ÚTE-stadion felújításához, valamint a balatonfűzfői sportlétesítmény megszerzéséhez nyújtott állami garancia. Szintén visszavonják a stadioninformatikai projekthez, a Magyar Sport Házához, a labdarúgás utánpótlás-neveléséhez, a 2012-es olimpiához és a 2008-as futball EB-hez nyújtott állami kezességvállalásról szóló döntést. A most leállítandó építkezések közül később több megvalósul, de nem indokolatlanul magas kezességvállalás mellett.
Legfrissebb hírek

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
12 perce

Papp Kristóf: Revansot akarunk venni!

Európa-konferencialiga
44 perce

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
7 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
7 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
7 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
8 órája
Ezek is érdekelhetik