Maszuoka villámrajtot vett, a magyarok célba értek

T. A.T. A.
2002.06.05. 21:07
Címkék
Egy úgynevezett hurokszakasszal kezdődött az ötnapos Marokkó-rali, a tereprali Világkupa idei negyedik viadala. Ez azt jelenti, hogy nem költözött új táborhelyre a mezőny, hanem egy hatalmas  pontosan 317 kilométeres kört leírva  visszatért Erfoudba.
Az autósok közül Maszuoka Tosihiro teljesítette a leggyorsabban a távot, a Dakar-címvédő japán sofőr 47 másodperccel előzte meg a francia autóépítő zsenit, Jean-Louis Schlessert. Az összetett pontversenyben pillanatnyilag vezető Stéphane Peterhanselnek ezúttal meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel, de még nincs veszve semmi, két és fél perces hátránya simán ledolgozható a hátralévő négy nap alatt. A viadal magyar vonatkozásáról el kell mondanunk, hogy mindkét hazai páros sikeresen túl van az első résztávon: a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó a 35., a Palik László, Szellem Zoltán kettős a 37. helyen zárta a szerdai napot. "Nagyjából ugyanazt a speciálszakaszt teljesítettük, amit januárban a Dakaron – mondta Palik László. – Köves résszel kezdődött, aztán bementünk a dűnék közé, és végül levezetésképpen megint kövön autóztunk. Jobb hátsó durrdefektet kaptunk,
Marokkó-rali, a Vk 4. futama
1. nap. Erfoud–Erfoud, össztáv: 317 km (ebbôl speciálszakasz: 278 km)
Autósok: 1. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi Pajero) 2:47:28, 2. Schlesser, Magne (francia, Schlesser Buggy) 43 másodperc hátrány, 3. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero) 2:38 perc h., ...35. Kis Sándor, Czeglédi Péter (magyar, Nissan Navara) 2:40:16 ó h., ...37. Palik László, Szellem Zoltán (RTL Motorsport Klub, Toyota Landcruiser) 3:22:38 ó h.
Motorosok: 1. De Gavardo (chilei, KTM) 3:06:42, 2. Sainct (francia, KTM) 1:30 p h., 3. Despres (francia, KTM) 5:17 p h.
Következik: 2. nap, Erfoud–Ouled Driss, össztáv: 335 km (ebbôl speciálszakasz: 294 km)

és a szakasz utolsó részében már fékproblémákkal is küszködtünk. Az a lényeg azonban, hogy elértünk a célig. Este nekilátunk a szerelésnek, mert a Toyotát bizony megviselte a terep, csak a gumipókoknak köszönhető, hogy a motorháztetőt nem hagytuk ott a sivatagban.”
A motoros mezőnyben a chilei Carlo de Gavardo vitte a prímet, mögötte két francia márkatárs, Sainct és Despres ért célba. A januári Dakaron győzedelmeskedő Meoni a negyedik, a legutóbbi sivatagi viadalon, Tunéziában győzedelmeskedő Roma pedig csaknem negyedórás hátránnyal a hatodik.
Legfrissebb hírek

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a „bronzmeccset” a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
21 perce

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
37 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
48 perce

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
49 perce

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
54 perce

Vitinha meglepődött Cristiano Ronaldo fittségén

Foci vb 2026
55 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
1 órája

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik