Schmitt főpolgármester akar lenni

Vágólapra másolva!
2002.06.03. 17:50
Címkék
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Magyarország svájci nagykövete elfogadta a főpolgármester-jelöltséget 14 neves budapesti közéleti személyiség felkérésére. Az érintett hétfői sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: nagyon örül annak, hogy a civil szféra kereste meg. A kezdeményezés támogatói között van - többek között - Grosics Gyula és Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás két kiemelkedő alakja, egykori válogatott játékos, valamint Eperjes Károly és Sztankay István színművész, Finta József építész, Hernádi Gyula író és Vikidál Gyula rockzenész. Schmitt Pál kiemelte, hogy jelölése nem most merült fel először, telefonon korábban már érdeklődött a Fidesz-MDF összefogás és az MSZP is, de nem szerette volna, ha egy párt keresi meg hivatalosan, mert akkor elvesztette volna semlegességének hitelét. Véleménye szerint Budapest ügye nem lehet politikai kérdés.
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
3 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
3 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
4 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
4 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
7 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
11 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
12 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
18 perce
Ezek is érdekelhetik