A szlovének a játékvezetőt hibáztatják

Vágólapra másolva!
2002.06.03. 21:30
Címkék
Katanec elégedetlen volt a bíráskodással
Katanec elégedetlen volt a bíráskodással
Katanec elégedetlen volt a bíráskodással
Katanec elégedetlen volt a bíráskodással
Katanec elégedetlen volt a bíráskodással
Katanec elégedetlen volt a bíráskodással
Kezdjük azzal, hogy a szlovén válogatott számára most kezdődik igazán a világbajnokság. Írhatjuk ezt azért, mert bár a vezetés, élén Srecko Katanec szövetségi kapitánnyal, már a futballfesztiválra való kijutással is maximálisan elégedett, sokan úgy tartják, a B-jelű csoportból akár tovább is léphet a csapat. Ehhez persze nem Spanyolországot kell legyőzni, minden bizonnyal elég "csupán” három-három pontot szerezni a vasárnap remiző dél-afrikai, valamint paraguayi nemzeti együttes ellen.

És erre – ismerve a lelkes szlovén gárda erősségét – meg is van az esély.
Persze, a spanyolok elleni vereség mellett sem mentek el szó nélkül déli szomszédaink, főleg úgy, hogy szerintük egy ember felelős a vereségért. A bűnbaknak kikiáltott egyént Mohamed Guezzaznak hívják, marokkói születésű, és ő vezette a vasárnapi összecsapást. Tény, hogy a sporinak voltak kétes ítéletei, s ezek a döntések többnyire a spanyoloknak kedveztek. Csak emlékeztetőül vegyük gyorsan sorba: az első félidőben Amir Karic kapott sárga lapot egy tizenhatoson belüli műesésért, hat perccel a lefújás előtt Miguel Angel Nadal ütközött Milenko Acimoviccsal a büntetőterületen belül (a bíró nem fújt a sípjába), majd három perccel később Fernando Morientes buktatásáért tizenegyest ítélt. Az elfogult szlovénok mindhárom ítéletet rossznak vélik. "Olyan rossz volt a játékvezetés, hogy nem is érdemes beszélni róla” – íme a vb eddigi egyetlen szlovén gólját szerző Sebastjan Cimirotic tömör, ám sokat mondó véleménye. A kapitány, Srecko Katanec is a fiai védelmére kelt: "Nem tudok semmi rosszat mondani játékosaimról. A játékvezető működéséről elég legyen annyi, hogy nagy nyugalommal adott tizenegyest ellenünk azok után, hogy korábban hasonló szituációban műesésért sárga lap járt játékosomnak…”

Azért a vb-újoncnál koránt sincs pánikhangulat, hiszen a csoport favoritjával már játszott, így most két könynyebbnek ígérkező mérkőzés következik számára: Zahovicék szombaton például Dél-Afrika ellen bizonyíthatják rátermettségüket.
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
32 perce

NB II: Vasas–Kecskemét

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
37 perce

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
40 perce

Serie A: a Parma a 95. percben szerzett győztes gólt a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
45 perce

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Csupasport
46 perce

Győzelem a dánok ellen, női jégkorong-válogatottunk megnyerte a Wörthi-tó Kupát

Jégkorong
1 órája

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik