A vízben is ütik a labdát

Sz. G.Sz. G.
2002.06.02. 22:51
Címkék
Idén nem Zánkán, hanem az Agárdi Pop Strandon rendezik meg a Nivea Országos Röplabdafesztivált, amely a sportág több műfaját is magába foglalja. A strandröplabda viszi a prímet, miután az esemény mindhárom napján (június 28–30.) szerepel a programban. Nem is csoda, hiszen négy korosztályban (mini, gyermek, serdülő, junior) versengenek a csapatok az országos utánpótlás-bajnoki címért. Másodszor kap helyet a palettán a parkröplabda, amelyre egyetemi-főiskolai csapatok és családok nevezését várják, ugyanakkor tovább bővül a fesztivál, mégpedig a vízi röplabdával. A főszervező Bernáth Bea (aki 1980 és 1989 között 203-szor öltötte fel a röplabda-válogatott mezét) nem titkolt szándéka, hogy minél többen megismerjék a röplabda szabadidős változatait, és hogy minden korosztály (a gyermektől a felnőttig) versenylehetőséghez jusson. Az utóbbi idők egyik legnagyobb szabadidős röplabdarendezvényét a Nivea, az OTP Bank, a Yamaha és az ISM támogatja kiemelten, és a versenyekkel egy időben zajló Tóparti Napok kellemes szórakoztató programot kínál a résztvevőknek. Nevezni június 20-ig lehet még a Sportmanager Kft. címén (1011 Bp., Aranyhal u. 4.), valamint telefon- és faxszámán (213-7710).
Legfrissebb hírek

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 perce

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
22 perce

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
44 perce

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
1 órája

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
1 órája

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik