Muszbek Mihály a bajnokságról

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2002.05.30. 21:29
Címkék
Eljött a vakáció ideje. Az élvonal csapatai megtartották az évzáró búcsúztatókat s - ki jobb hangulatban, ki meg keserű szájízzel -, megkezdték a nyári pihenőt. A szurkolók között, akik még konokul kitartanak a magyar futball mellett, persze azért még téma a Borsodi Liga jó néhány történése. Például az, miként fordulhatott elő, hogy az ősz végén még toronymagas bajnokesélyes MTK összeomlott tavasszal, s végül a nemzetközi szereplésről is lemaradt. Az UEFA-kupára jogosító második helyre a kék-fehéreket a záró körben előző Fradi futott be - kell-e mondani, sokan mindezt tulajdonosi manipulációval magyarázzák, s a Magyar Labdarúgó Ligát támadják, miért is engedhette meg, hogy egyazon üzletember két futball-kft.-ben is befolyást szerezhessen. - Természetesen minden futball iránt érdeklődőt foglalkoztat, miként tékozolhatta el tetemes előnyét az MTK - mondta Muszbek Mihály, a profiliga igazgatója. - A kívülállók próbálják megfejteni a titkot, hiszen ez a történet alighanem példa nélküli, de legalábbis csöppet sem szokványos. S akik pedig ilyen-olyan okból érzelmileg is érintettek e kérdésben, próbálják felmenteni a főszereplőket: inkább azt mondják, a játékvezetők elfogadhatatlanul sípoltak, kritizálják a menedzsereket, akik eladták a kulcsembereket, s helyettük alig használható légiósokat hoztak, végül pedig tudni vélik, hogy a tulajdonos avatkozott be a bajnokságba. A szurkolókon nem is lehet számon kérni, ha engednek az emócióiknak, ám amennyiben racionálisan vizsgáljuk e történetet, akkor rá kell jönnünk, hogy mifelénk sajnos igenis képesek a csapatok ilyen szélsőséges produkciókra is. Üzleti szempontból egyszer?en értelmetlennek tartom, hogy Várszegi Gábor sakkozgatni kezdjen a két csapattal, hiszen a mezőny többi szereplőjét ő természetesen nem befolyásolhatta, s lám most is mi történt: a ZTE lett a bajnok, az egerszegiek indulhatnak az igazán nagy bizniszt ígérő BL-selejtezőben. E szempontból tehát a Fradi meg az MTK is vesztese az idei bajnokságnak. S még valamit: ha egyszer egy klubvezető arra utasítaná a futballistáit, hogy szándékosan szórakozzák el a meccset, soha többé nem lenne erkölcsi alapja megkövetelni a teljesítményt... - Mégis: amikor a Fotex belépett a Fradihoz, azonnal téma volt, hogy Várszegi Gábornak döntő szava lett a két ősi riválisnál. S noha az ügyleteket jogtechnikai szempontból nem lehetett kifogásolni, morális aggályok akadtak bőven. S lám, igaza lett azoknak, akik attól tartottak, hogy a tisztátalanság gyanúja lengi majd be a magyar bajnokságot... - Még egyszer hangsúlyozom: sem üzleti logikával, sem érzelmi alapon nem vezethető le a végeredmény s mindaz, ami a bajnokságban történt. Egyébként menet közben kétszer is megkérdeztük az élvonal szereplőit, előre kell-e hozni egyes meccseket, tartanak-e attól, hogy bundagyanúba keveredhetnek bizonyos szereplők. A csapatok mindkétszer úgy döntöttek, mégpedig ellenszavazat nélkül, hogy minden mehet a maga útján, nem kell mesterségesen belenyúlni a menetrendbe sem, nem tartanak manipulációtól. De még valamit hadd tegyek ehhez hozzá: a magyar futballban manapság tőkehiány van, kevés a befektető, s még kevesebb az olyan befektető, aki nemcsak ácsingózik a tulajdonra, de képes a futballvállalkozást m?ködtetni is. E tekintetben a Fotexre és Várszegi úrra nagy szükség van, mert ők tőkét pumpálnak a magyar labdarúgásba, m?ködtetik a klubjaikat, s olyan szemlélet? menedzsmentet hoztak a sportágba, ami ugyancsak ritkaság mifelénk. Visszamenőleges hatállyal ezt a belső önszabályozó rendszer által kialakított szisztémát nyilvánvalóan nem lehet megváltoztatni, a jövőbeni szabályozáson azonban lehet és kell is gondolkodni. - S tudják már a megoldást? - Kétféle válasz lehetséges. Az egyik a FIFA-UEFA típusú felelet, miszerint a nemzetközi porondra, pontosabban azonos versenysorozatba nem nevezhet azonos tulajdonos által működtetett csapat. Megjegyzem, e korlátozás nem éppen életszerű, hiszen mostanság, amikor a tőzsdén forognak a klubok részvényei, nagyon nehéz a tulajdonosi szálakat kibogozni. A másik lehetőség, hogy megtiltjuk a huszonöt százaléknál nagyobb befolyásolást az azonos osztályban szereplő együtteseknél a magánszemélyek és a vállalkozások számára is. E probléma szóba került a liga elnökségének hétfői tanácskozásán, de végső döntés még nem született. - S beszéltek-e azokról a roppant éles kritikákról, amik az utóbbi időben elhangzottak a sportág egyes szereplőitől; például Szentes Lázártól, aki törvénytelennek mondotta a versenyrendszert vagy Détári Lajostól, aki az MLSZ vezetőit támadta. - Van egy régi mondás, ami nagyjából úgy szól, hogy ahol a kenyeret szelik, ott legyen a szíved. Egész egyszer?en megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan, hogy felnőtt emberek, akik egyébként a labdarúgásnak köszönhetik az egzisztenciájukat, át nem gondolt, olykor felelőtlen nyilatkozatokkal rombolják a futballgazdaság egészének arculatát. Ez ellen határozottan fel kell lépni. - Önt most majd az a vád érheti, hogy csírájában akarja elfojtani a kritikai hangokat... - Szerintem az a megnyilvánulás tekinthető kritikának, amikor a bíráló alternatívát is kínál, nemcsak csapkod. Például azzal nem jutunk előbbre, ha valaki azt vágja oda, pocsékul fújnak a bírók, azon viszont már lehet polemizálni, hogy mennyi ideig pihenjenek a gyengén teljesítők vagy mondjuk a rangadókra hozzunk külföldről játékvezetőket. - Nem lehet, hogy az erősödő össztűz összefüggésben van a közelmúltban lezajlott képviselő-választással és a kormányváltással? Vagyis azzal, hogy egyesek úgy érzik: most eljött az ő idejük... - Ilyen összefüggés nincs! Én inkább azzal magyarázom az éles hangnemet, hogy a bajnokság hajrája megviselte az idegeket, néhányan túlpörögtek. Gyakorta pedig egyszerűen csak arról volt szó, hogy a tehetségtelenség kereste a magyarázatot a teljesítmény elmaradására. Az állami szerepvállaláshoz pedig annyit: a fejlesztési banknak csakis visszavásárlási garanciával biztosított üzletrészei vannak a futballvállalkozásokban, vagyis kézen-közön elt?nő állami pénzek nincsenek a futballgazdaságban. - Pénteken tartja közgyűlését a liga. Munkatanácskozásra számít-e, mint amilyen volt legutóbb az MLSZ közgy?lése vagy viharosnak ígérkezik az összejövetel? - A gazdasági társaságoknak mindig május végéig kell elkészíteniük a mérlegüket, s noha a liga közhasznú társaságként m?ködik, a törvény minket is kötelez az évenkénti ülésezésre. Vagyis a hangsúly a munkán lesz, személyi kérdések a fegyelmi és fellebbviteli bizottság tagjainak választása kapcsán kerülhetnek szóba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik