Válogatott: Dárdai arról tárgyal, hogy maradjon kapitány - Nyilasi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 09:37
Dárdai Pál úgy maradhat a magyar labdarúgó-válogatott élén, hogy nem hagyja ott németországi állását sem. A szövetségi kapitány segítőjeként dolgozó Nyilasi Tibor szerint most az a cél, hogy legalább két meccsen még a korábbi középpályás irányítsa a nemzeti tizenegyet.

Az oroszok elleni felkészülési mérkőzést követően lejárt Dárdai megbízása a magyar válogatott élén. A megállapodás értelmében a szakember visszatér a Hertha BSC-hez, ahol továbbra is a tizenöt éven aluliak szakmai munkájáért felel.

„Pali tegnap délelőtt visszautazott Berlinbe – mondta Nyilasi a Borsnak. – Ott arról tárgyal, miként dolgozhatna úgy a magyar válogatottnál, hogy közben a Hertha tizenöt éveseit is irányítja. Azaz ne kelljen feladnia németországi állását.”

A magyar nemzeti csapat tagjai közül többen is kifejezték, szeretnék, ha Dárdai maradna a kapitány, és maga a szakember is úgy fogalmazott, van szíve, tudja, mit jelent a magyar embereknek, és ha nem maradhat „belül biztosan sír majd”.

„Nem vitás, kényes Pali mostani helyzete – folytatta Nyilasi. – Megpróbálja kijárni Berlinben, hogy ő dirigáljon a válogatottnak a márciusi, görögök elleni hazai meccsen, és júniusban, amikor a finnekhez megyünk idegenbe. A Hertha BSC öt-öt napra biztosan kiadná őt. Nem vitás, most következő napjai őrlődéssel lesznek tele. Jómagam ötven százalékot adok arra, hogy bevállalja-e azt a két mérkőzést.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik