Mit kíván a magyar futball?

Legyen eredmény, utánpótlás és néző!

1. Új edzői filozófiát.
2. Magyar pályára magyar tehetségeket.
3. A profi futballisták teljesítményorientált díjazását.
4. Tizenhat csapatos bajnokságot.
5. A tartalékbajnokság újbóli bevezetését.
6. Az ifikorú és a profi labdarúgók teljes fizikai felmérését.
7. A tehetséges magyar játékosok külföldre szerződésének szigorítását.
8. A légiósok szerződtetésének szigorítását.
9. A stadionbeléptetés szigorú szabályainak megváltoztatását.
10. Rendet a lelátókon, sportszerű szurkolást.
11. Nyitott futballpályákat.
12. Modern, nyíltabb kommunikációt.

A Magyarország–Feröer vb-selejtezőn az utóbbi időben jóban-rosszban kitartó szurkolók az ellenfelet kezdték éltetni, miközben a magyar játékosok erejüket megfeszítve küzdöttek, szenvedtek a győztes gólért. A véleményem erről egészen sommásan az, hogy magyar ember a harc közepette soha, de soha nem fordulhat az övéi ellen.

A szituáció mindenesetre jelezte, hogy „forradalmi” a helyzet, az újkorban viszonylag hosszú ideje kitartó nézőtéri türelem elfogyott. Pedig a lelke mélyén mindegyik fütyülő, tiltakozó magyar futballrajongó érezhette: igazságtalan a harsány hang, hiszen azt a gyönyörű stadiont, amelyikbe a jegye szólt, téglából, malterból sokkal gyorsabb és könnyebb volt felépíteni, mint sikeres futballistává nevelni a pályán az elégedetlenség hullámaiban szinte fuldokló tizenegy hús-vér férfiút.

A pályán kívül már van futballunk, de valamit tenni kell azért, hogy a falakon belül is legyen végre – a magyar foci forradalmának ott kell elkezdődnie.