Ki robban be? – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 23:23

Labdarúgó-válogatottunk közvetlenül az Európa-bajnokság előtt 2021-ben és az idén is két felkészülési mérkőzést játszott, játszik. Három évvel ezelőtt Ciprus (1–0) és Írország (0–0) volt az ellenfél, most Dublinban ismét Írország, szombaton Debrecenben Izrael következik.

Valljuk be, több szempontból is kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint az előző kontinensbajnokság idején: egyrészt a Portugália, Franciaország, Németország trió masszívabb ellenfél volt, mint a jelenlegi Svájc, Skócia, Németország hármas. Másrészt noha Kalmár Zsolt most sem lehet ott a legjobbak között, az akkor ugyancsak sérült Szoboszlai Dominik viszont igen. Kétezerhuszonegyben a legnagyobb gondot az jelentette, vajon két sérült középpályásunk helyett ki léphet elő vezéregyéniséggé. Megjegyzem: az akkor a Dunaszerdahelyben játszó Schäfer András egyre jobb teljesítményt nyújtott, Marco Rossi négy Nemzetek Ligája-találkozón becserélte, ötödik meccsén, Ciprus ellen az ő góljával nyert a magyar válogatott – Schäfer lett a mérkőzés embere. Az Eb-n mindhárom csoporttalálkozón kezdett, s bár védekező középpályás, a németek ellen ő szerezte a második gólunkat (2–2).

Dublinban vélhetően kezd, s abban is biztos vagyok, az Eb-n húzóember lesz. De abban is bízom, a két felkészülési mérkőzésen felbukkan olyan futballistánk, aki berobban a nemzetközi mezőnybe. Csupán összehasonlításul: Schäfer András a kontinensbajnokságon (is) mutatott játéka miatt igazolhatott 2022 januárjában az Union Berlin együtteséhez.

Ám legyünk óvatosak, mert a házigazdák márciusban döntetlent játszottak Belgiummal (0–0), igaz, csoportellenfelünktől, Svájctól 1–0-ra kikaptak. Más kérdés, hogy az írek mindkét együttessel – s velünk is – cserélnének, hiszen a felsoroltakkal ellentétben nem lesznek ott Németországban. S nyilván buzog bennük a bizonyítási vágy, hogy fikarcnyival sem gyengébbek az Eb-résztvevőknél. Csupán példaként említem, az 1978-as argentínai vb előtt volt kellemetlen emlékünk: házhoz mentünk a pofonért, mert a tornáról lemaradó angolok 4–1-re lemostak minket a Wembley-ben… Persze az írekkel – és Dublinnal – kapcsolatban kellemes emlékeink vannak, 1993 májusában Puskás Ferenc szövetségi kapitányként 4–2-es győzelemre vezette együttesünket. Hamar István első válogatott meccsén a félidőben állt be és két gólt szerzett.

Biztatásul elég ennyi.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
 

Magyar válogatott
2024.06.03. 21:21

Dárdai Márton kezd bal oldali belső védőként Dublinban

Marco Rossi elárulta: az ír csapat kemény ellenfél, Sammie Szmodicsra pedig nem neheztel, amiért a keddi ellenfelet képviseli.

 

 

Legfrissebb hírek

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
19 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
Tegnap, 6:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33
Ezek is érdekelhetik