U18: 11-esekkel nyertünk Japán ellen, a bronzért játszunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 07:09
A japánok ellen 0–2-ről egyenlített a magyar U18-as labdarúgó-válogatott, majd tizenegyesekkel nyert, így a bronzéremért játszhat szombaton a csehországi Václav Jezek-emléktornán – írja az mlsz.hu.

A csehektől elszenvedett keddi vereség, majd az ukránok elleni 2–2-es, tizenegyesrúgásokkal megnyert összecsapást követően a magyar U18-as válogatott pénteken a csoport második helyéért lépett pályára a japánok ellen.

A találkozó első félidejében a magyar válogatott fegyelmezett, szervezett védekezéssel rontotta el a labdabirtokláson alapuló rövid passzos futballra törekvő japán csapat játékát. A mieink a labdaszerzésekből indított gyors akciókkal igyekeztek előnyre szert tenni, és bár lehetőségünk adódott is bőséggel, a helyzetkihasználással hadilábon álltunk, ezúttal a legnagyobb ziccerek is kimaradtak. A japán válogatott ezzel szemben kihasználta védelmünk egyetlen nagyobb megingását, és megszerezte a vezetést, amit a szünetig meg is tartott.

A fordulás után a mieink – némi kockázatot felvállalva – már az ellenfél térfelén letámadtak ellenfelüket, és bár ezzel a taktikával meg tudtuk zavarni az ázsiai együttest, egy alkalommal elcsúszott a védekezésünk, és a japánok megszerezték második góljukat is. Nem adták azonban fel a meccset a mieink, az 56. percben egy szöglet utáni kavarodást követően az ellenfél kapusa kiejtette a kezéből a labdát, amit Tóth Bence továbbított a hálóba, 1–2-re alakítva az állást. Három perccel később egyenlítettünk, Pataki Roland tette ki a labdát a balösszekötő helyén beinduló Kovács Dávidnak, aki kapura tört, majd kilőtte a hosszú sarkot, ezzel lett 2–2. A folytatásban a győztes találatot is megszerezhettük volna, de a fáradtság miatt pontatlanabbak lettek a befejezéseink, így lefújásig maradt a döntetlen – számolt be a meccsről a magyar szövetség hivatalos oldala, az mlsz.hu.

A torna szabályai szerint tizenegyesrúgások következtek, amelyet – az ukránok elleni meccshez hasonlóan – ismét hibátlan teljesítménnyel nyertünk meg (Kovács Dávid, Herjeczki Kristóf és Gergényi Bence is betalált, míg a japánok csak egy lövésüket értékesítették), így négy ponttal a második helyen zártuk a csoportot, és a torna utolsó játéknapján, szombaton 11 órától a másik kvartett másodikjával, a szlovén válogatottal játszunk a harmadik helyért.

„A védekezésünkkel elégedett vagyok, egy-két hibától eltekintve jól zárt a hátul a csapat, a támadójátékunk viszont ismét döcögött kissé – értékelt a találkozó után Németh Antal szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Jobb helyzetkihasználással már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, ehelyett hátrányban kezdtük a második félidőt, fordulás után pedig kaptunk egy újabb gólt. Az, hogy innen sikerült egyenlítenünk, a csapat remek mentalitását dicséri, a játékosok egy percig sem adták föl, mindent megtettek azért, hogy 0–2-ről felállva megnyerjék a mérkőzést. Ez nem sikerült, mert a hajrára többen elfáradtak, ehhez az elmúlt napok terhelése mellett egy rejtélyes vírus is hozzájárult, amely több játékost is legyengített, ketten emiatt egyáltalán nem tudták vállalni ma a játékot. Bár eddig nem sikerült a rendes játékidőben mérkőzést nyernünk, szép eredménynek tartom, hogy egy ilyen erős mezőnyben, több kulcsember hiányában a harmadik helyért játszhatunk szombaton.”

U18
VÁCLAV JEZEK-EMLÉKTORNA

MAGYARORSZÁG–JAPÁN 2–2 (0–2) - tizenegyesekkel 3–1
MAGYARORSZÁG: Vajda Dániel – Szalai András, Tóth Bence (Nagy Zsombor, 66.), Patik Márton, Gergényi Bence – Tóth Keve, Takács Ronald (Bayer Bence, 52.), Szilágyi Zoltán – Tömösvári Bálint (Herjeczki Kristóf, 78.), Kamarás György (Pataki Roland, 46.), Kovács Dávid.
G.: Tóth B. (56.), Kovács D. (59.)

AZ U18-AS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Balogh Péter (Puskás Akadémia), Vajda Dániel (Budapest Honvéd)
Védők: Gergényi Bence (Budapest Honvéd), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Patik Márton (Ferencváros), Szalai András (MTK Budapest), Szilágyi Zoltán (Vasas), Tóth Bence (Puskás Akadémia), Tóth Dávid (ETO Futsal)
Középpályások: Bayer Bence (MTK Budapest), Keményffy Máté (Puskás Akadémia), Pataki Roland (Vasas), Szőke Dániel (Illés Akadémia), Takács Ronald (Feyenoord), Tóth Keve (Puskás Akadémia)
Támadók: Dragóner Filip (Ferencváros), Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd), Kamarás György (Budapest Honvéd), Kovács Dávid (Vasas), Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik