„Ez a korosztály rejteget nagy tehetségeket” – Kemenes Szabolcs szövetségi edző lett

N-P. T.N-P. T.
2024.09.19. 08:47
Kemenes Szabolcs (Fotó: mlsz.hu)
Az U18-as magyar labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovinával játszott – 1–1-re végződő – felkészülési mérkőzést. A találkozó után az NSO Tv stábja a magyar csapat szövetségi edzőjével, Kemenes Szabolccsal beszélgetett, aki kinevezése óta második mérkőzésén vezethette a korosztályt.

Kemenes Szabolcs először a mérkőzést értékelte:

„Az északmacedónok elleni meccsünk játékminőségben nem volt sokkal jobb, mint a mai, mégis azon öt nullára nyertünk, ezen pedig az utolsó percben tudtuk a meccset döntetlenre menteni. Ilyen a futball. Van olyan, hogy egy jól védekező, masszív csapatot borzasztóan nehéz feltörni, és a szerencse sem igazán van velünk. A srácok hozzáállása tökéletes volt, le a kalappal, végigtúrták a mérkőzést, ami ebben benne volt, azt maximálisan megcsinálták.”

Videónkban beszélünk arról, vajon egy félpályás kapott gól után mennyire kellett ápolnia a kapusa, Bozó Mirkó lelkét. Elmondja nekünk, hogyan lett szövetségi edző; hol tart jelenleg a korosztállyal a munkája, és, hogy még egy év, mire az első tétmeccseket játsszák, de motivációban így sincs hiány.

 

Legfrissebb hírek

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
2026.11.06. 14:35

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
2026.11.05. 14:38

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
2026.11.05. 13:59

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2026.11.04. 11:49

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45