U18: Magyarország három napon belül másodjára is legyőzte Izraelt

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2011.10.26. 14:17
Címkék
Az U18-as magyar labdarúgó-válogatott szerdán felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte Izraelt Telkiben – adta hírül az mlsz.hu.

A két csapat hétfőn Dorogon mérkőzött meg egymással, akkor a mieink 1–0-ás győzelemmel zárták a találkozót. A mai, telki összecsapáson Bene Ferenc szövetségi edző a Banai Dávid – Botka Endre (Zámbó Dániel, 76.), Szilvási Péter, Baki Ákos, Hangya Szilveszter (Csemer Gyula, 76.) – Kelemen Márk, Pintér Ádám (Berki István, 82.) – Barcsay Márk (Nagy Erik, 58.), Huller Ádám (Bolyki Andor, 58.), Bese Barnabás – Szenes Bence összetételben szerepeltette csapatát.

A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, már a magyar térfélen letámadták a mieinket, és az első 20 percben több lehetőségük is volt a vezetés megszerzésére. Az első gólt azonban a mieink lőtték, a 21. percben tankönyvbe illő, gyors és pontos akció végén Huller tette ki a labdát a balösszekötő helyén felfutó Besének, ő maga mögött hagyta védőjét, és a középen érkező Szenes elé játszott, aki hat méterről a léc alá helyezett. A folytatásban már a mieink akarata érvényesült, de ziccert hibáztunk, és egy jogosnak tűnő büntetőt sem kaptunk meg, így egygólos vezetéssel zártuk a félidőt.

A fordulás után kiegyenlített volt a játék, majd a hajrához közeledve a vendégek kerültek enyhe mezőnyfölénybe, de a helyzeteinkkel mi gazdálkodtunk jobban, és a 83. percben megszereztük a második gólunkat is: bal oldali szöglet után röviden szabadítottak fel az izraeli védők, a lendületből érkező Csemer pedig 19 méterről a léc alá bombázott. Az utolsó percekben nem változott az eredmény, válogatottunk 2–0-ra megnyerte a találkozót.

„Hasonlóan a hétfői meccshez, ez is egy nagyon jó iramú találkozó volt, ami sok energiát kivett a játékosokból – értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc. – Maximális szervezettséggel futballoztunk, szükség volt minden játékos egy-egy bravúrjára a kétgólos győzelemhez. Időnként tetszetősen játszottunk, úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, és egyben köszönöm futballistáim elmúlt másfél éves munkáját, sok sikert kívánok minden játékosnak jövőbeli pályafutásához."

Mint beszámoltunk róla, Bene Ferencet ma kinevezték a Lombard FC vezetőedzőjének.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Izrael
2–0

 

Legfrissebb hírek

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
14 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
28 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
43 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
58 perce

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik