Bene Ferenc lett a Lombard vezetőedzője - hivatalos

Vágólapra másolva!
2011.10.26. 14:18
null
Bene Ferenc lett a Lombard vezetőedzője (Fotó: Farkas József – archív)
Címkék
Bene Ferenc lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard FC vezetőedzője – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Mint ismert, a pápai együttes hétfőn menesztette Véber Györgyöt.

 

Ahogy arról a Nemzeti Sport elsőként beszámolt, Véber menesztése után Bene Ferenc és Artner Tamás neve is felvetődött a klubnál, s mint kiderült, előbbi lett a Lombard vezetőedzője. Szóban már mindenben megegyeztek a felek, a szerződés részleteit azonban még nem dolgozták ki. A Nemzeti Sport információi szerint holnap tárgyalóasztalhoz ülnek az érintettek, s minden bizonnyal megtörténik a szerződés aláírása is.

Mint ismert, az előző öt fordulóban a Lombard gyűjtötte a legkevesebb pontot. Véber György együttese a hétvégén 3–0-ra kikapott Kecskeméten, legutóbbi öt meccsén mindössze két pontot szerzett. Ez indokolta a váltást.

Bene Ferenc a magyar U18-as válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, s mint arról beszámoltunk, irányításával szerdán legyőztük Izraelt 2–0-ra felkészülési mérkőzésen. Az összecsapás utáni nyilatkozata már sejteni engedte, hogy váltás előtt áll a szakember.

„Hasonlóan a hétfői meccshez, ez is egy nagyon jó iramú találkozó volt, ami sok energiát kivett a játékosokból – értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc az mlsz.hu-nak. – Maximális szervezettséggel futballoztunk, szükség volt minden játékos egy-egy bravúrjára a kétgólos győzelemhez. Időnként tetszetősen játszottunk, úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, és egyben köszönöm futballistáim elmúlt másfél éves munkáját, sok sikert kívánok minden játékosnak jövőbeli pályafutásához."

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is elköszönt a 34 éves szakvezetőtől.

Bene Ferenc természetesen még nincs ott a Lombarddal a mai Magyar Kupa-mérkőzésen, amelyen a pápaiak az NB II-es Bajához látogatnak. A hétvégi, Videoton elleni bajnokin azonban már minden bizonnyal Bene dirigálja az együttest.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2011–2012-ES NB I-ES IDÉNYBEN
2011. augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Szpisljak
2011. augusztus 15.: Vasas, Komjáti András helyett Marijan Vlak
2011. augusztus 16.: FTC, Prukner László helyett Nagy Tamás (megbízottként), augusztus 30.: Détári Lajost nevezték ki szakmai igazgatónak
2011. szeptember 1.: ZTE, Csank János helyett Prukner László
2011. október 24.: Lombard FC, Véber György helyett Bene Ferenc
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC 13 10 3 28– 8 +20 33
2. Győri ETO FC
13 10 1 2 22– 9 +13 31
3. Budapest Honvéd 13 7 2 4 25–16 +9 23
4. Kecskeméti TE 13 6 4 3 23–16 +7 22
5. Diósgyőri VTK 13 6 3 4 21–17 +4 21
6. Videoton FC 13 6 2 5 17–10 +7 20
7. Pécsi MFC 13 5 5 3 18–23 –5 20
8. Paksi FC 13 4 5 4 25–28 –3 17
9. Lombard FC 13 4 3 6 12–16 –4 15
10. Haladás 13 4 3 6 15–20 –5 15
11. Vasas SC 13 3 6 4 13–16 –3 15
12. BFC Siófok 13 2 7 4 10–11 –1 13
13. Ferencváros 13 3 2 8 11–15 –4 11
14. Újpest FC 13 3 2 8 17–24 –7 11
15. Kaposvári Rákóczi 13 1 8 4 17–23 –6 11
16. Zalaegerszegi TE 13 4 9 10–32 –22 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik