Válogatott: a svédverők közül Lipták után Laczkó maradt ki a kezdőből

2011.09.06. 18:32
Címkék
A kisebb sérülés miatt a keddi Eb-selejtezőre el sem utazó Lipták Zoltán mellett Laczkó Zsolt lett a másik kimaradó a pénteken Svédországot 2–1-re legyőző magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatából. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese ma 19.45 órakor Moldova ellen idegenben lép pályára és próbálja meg gyarapítani pontjainak a számát. A találkozót a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban és folyamatosan frissülő, élőképes cikkben is közvetíti!

A szakember a NSO Tv-nek adott nyilatkozatában már korábban jelezte: csapatában az alapemberek közé számító Juhász Roland és Vanczák Vilmos – mindkét védő sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára a Puskás Ferenc Stadionban – visszakerül a kezdőbe, így csupán az volt a kérdés, hogy a svédek ellen nagy szívvel és döntően kiválóan teljesítő Varga József, Lipták, Korcsmár Zsolt, Laczkó Zsolt négyesből kik maradnak ki. Lipták esetében a sérülés eleve közbeszólt, a másik kimaradóról viszont Egervárinak kellett vélhetően nem kis gondolkodás után döntenie. Végül az alaphelyzetben középpályás, de egy ideje jobbára már balhátvédként szereplő Laczkóra esett a választása.A szakember a NSO Tv-nek adott nyilatkozatában már korábban jelezte: csapatában az alapemberek közé számító Juhász Roland és Vanczák Vilmos – mindkét védő sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára a Puskás Ferenc Stadionban – visszakerül a kezdőbe, így csupán az volt a kérdés, hogy a svédek ellen nagy szívvel és döntően kiválóan teljesítő Varga József, Lipták, Korcsmár Zsolt, Laczkó Zsolt négyesből kik maradnak ki. Lipták esetében a sérülés eleve közbeszólt, a másik kimaradóról viszont Egervárinak kellett vélhetően nem kis gondolkodás után döntenie. Végül az alaphelyzetben középpályás, de egy ideje jobbára már balhátvédként szereplő Laczkóra esett a választása.

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KEZDŐCSAPATA MOLDOVA ELLEN
Király Gábor – Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Vanczák Vilmos– Koman Vladimir, Elek Ákos, Pintér Ádám, Hajnal Tamás – Rudolf Gergely, Szabics Imre
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Cserék: Bogdán Ádám, Laczkó Zsolt, Vadócz Krisztián, Sándor György, Czvitkovics Péter, Priskin Tamás, Stieber Zoltán

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
54 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
1 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
1 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
1 órája