Nem volt közünk a meccshez az olaszok ellen

Vágólapra másolva!
2011.09.06. 16:51
null
Futács Márkónak helyzete sem volt a jól záró olaszok ellen (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A magyar U21-es válogatott második mérkőzésén, a második vereségét szenvedte el az Eb-selejtezősorozatban. Az olaszok elleni székesfehérvári meccsen a játék képe alapján sajnos nem volt esélyünk a pontszerzésre, sima 3–0-s vereséget szenvedtünk.  

 

Az írországi, múlt heti 2–1-es vereséget követően a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője, Róth Antal arra panaszkodott, hogy játékosai nincsenek hozzászokva ahhoz az iramhoz, amelyet a hazaiak diktáltak.

Tempókülönbség az olaszok elleni mai, fehérvári meccsen is volt a két csapat között, és sajnos ezúttal sem a mieink javára…

A kezdeti tapogatózás után az olaszok átvették a játék irányítását, és futószalagon dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Mi Gosztonyi András távoli lövéseivel próbáltunk veszélyeztetni, sikertelenül. Az olaszoknál elsősorban a Roma játékosa, Fabio Borini, az atalantás Manolo Gabbiaidini és az empolis Riccardo Saponara veszélyeztette a kapunkat.

Csak Gulácsi Péter hatalmas védésein, no meg a Borini lövését egy ízben „hárító” jobb oldali kapufán múlt, hogy a szünetben még gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző.

HIBÁTLAN TÖRÖKÖK
Még egy mérkőzést rendeztek a mieink csoportjában: Törökország hazai pályán 1–0-ra legyőzte Írországot, ezzel továbbra is veretlenül vezeti a csoportot.

Ami késett, sajnos nem múlott: a második félidő első percében egy tetszetős akció végén megszerezték a vezetést az olaszok. A taljánok csapatkapitánya, a Newcastle-ben játszó Davide Santon szöktette a jobb szélen Alessandro Florenzit, akinek beadásából Gabbiadini előrevetődve, fejjel talált a kapunkba. Az Atalanta játékosa ötödik helyzetéből volt eredményes. Nem ez volt azonban az egyetlen gólja a meccsen.

A 66. percben egy felívelt szabadrúgás után nem tudtunk felszabadítani, és a lecsorgó labdát Gabbiadini a tizenhatos vonaláról küldte ismét a kapunkba, a tizedik U21-es válogatott meccsén ez volt a hatodik találata.

A Gabbiadini okozta állandó veszélyhelyzet akkor szűnt meg, amikor a 75. percben lecserélte őt az olaszok debütáló szakvezetője, Ciro Ferrara…

Persze, nemcsak Gabbiadini játszott a kapunkra veszélyesen, hanem a már említett Borini is, aki a 82. percben beállította a 0–3-s végeredményt.

Összességében elmondhatjuk, sajnos nem volt közünk a meccshez. Helyzetekre nem futotta az erőnkből, és a második félidőben a védekezésünk is szétesett. Gulácsi hiába mutatott be több hatalmas bravúrt, nagyon sima vereséget szenvedtünk, és mivel két meccs után 0 ponttal állunk, alighanem le is mondhatunk a továbbjutásról.

A magyar csapat pszichés állapotáról és fegyelmezettségéről, vagy inkább fegyelmezetlenségéről sokat elmond, hogy két meccsen két piros lapot kaptunk, Futács az olaszok ellen mindkét sárgáját reklamálásért kapta, így a hajrában mehetett zuhanyozni (az első találkozón Iszlai Bencét állították ki).

Futácsék kudarca után bízzunk benne, hogy Rudolf Gergelyék Moldovában gondoskodnak arról, hogy szép esténk legyen.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
7. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–3 (0–0)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Szokol, Fodor, Kádár (Kálnoki Kis, 72.) , Sváb – Kiss M., Tajthy – Bódi (Gyurcsó 83.), Gosztonyi, Balázs B. (Bertus, a szünetben) – Futács
OLASZORSZÁG: Pisnoglio – Santon, Capuano, Caldirola, Crescenzi – F. Rossi, Marrone, Florenzi, Saponara (Donati 83.) – Borini (Paloschi 84.), Gabbiadini (Destro 75.)
G.: Gabbiadini 46., 66., Borini 82.
Kiállítva: Futács (89.)
A 7. CSOPORT EDDIGI MÉRKŐZÉSEI
Törökország–Liechtenstein 6–1
Írország–Magyarország 2–1
Liechtenstein–Törökország 0–3
Törökország–Írország 1–0

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország 3 3 10–1 9 9
2. Olaszország 1 1 3–0 3 3
3. Írország 2
1 1
2–2
0 3
4. Magyarország 2 2 1–5
–4
0
5. Liechtenstein 2 2 1–9 –8 0
Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
11 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
11 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
51 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
53 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik