Válogatott: szépen fogynak a jegyek a svédek elleni meccsre

Vágólapra másolva!
2011.08.12. 15:05
Címkék
Néhány nap alatt 8700 belépő fogyott a svédek elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.

A mérkőzésre a Puskás Ferenc Stadionban kerül sor szeptember 2-án 19.45-től.

Az árusítás egy hete kezdődött meg, s ezen időszak alatt kelt el csaknem kilencezer jegy a hazai sportági szövetség (MLSZ) honlapja szerint.

A belépők öt árkategóriában – elhelyezkedéstől függően 6, 8, 12, 16 és 20 ezer forintért – érhetők el az IBUSZ irodáiban, illetve interneten, a www.ibusz.hu oldalon. A visszaélések elkerülése érdekében egy személy legfeljebb négyet vásárolhat.

A Puskás-stadion „F" bal szektora családi szektor, oda lehetőség nyílik korlátozott számban családi jegyek megvásárlására: az apa 9 ezer forintért, az anya ingyenes jeggyel, míg a 14. életévüket be nem töltött gyerekek egyenként 3 ezer forintért juthatnak be a stadionba. Ezt a konstrukciót maximum három gyerekkel vehetik igénybe a családok.

A VII. jobb szektor lesz a business szektor. A vállalatok részére meghirdetett konstrukció lényege, hogy a jegy mellé meleg étel, illetve ital, valamint mérkőzésnapi ajándék jár. A (fedett) szektor a stadion frekventált helyén található, közvetlenül a VIP-terasz mellett. A belépők ára 40 ezer forint. Ebbe a szektorba lehet négynél több jegyet is vásárolni, tíz darab feletti vásárlásnál a jegyár 35 ezer forintra csökken.

Legfrissebb hírek

Videó: Diogo Jota gyermekei is pályára léptek a Liverpool bajnokija előtt

Angol labdarúgás
10 perce

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
1 órája

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
1 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
3 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
3 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
3 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik