Válogatott: összetartáson az U21-esek, edzőmeccs a Honvéddal

Vágólapra másolva!
2011.07.18. 16:52
Címkék
Róth Antal szövetségi edző vezetésével a telki edzőtáborban készülnek az U21-es válogatott tagjai. A korosztályos válogatott kedden 17 órakor találkozik a labdarúgó NB I-ben vereséggel kezdő Budapest Honvéd együttesével.

„A mostani összetartásra kijelölt keret összetételét meghatározta, hogy több játékos is a nemzetközi kupákban érintett klubban szerepel, illetve természetesen a kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódókkal sem számolhattam. Éppen ezért olyan játékosok bizonyíthatják, hogy a jövőben is helyük van az U21-es keretben, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak" fogalmazott az mlsz.hu-nak nyilatkozva Róth Antal, aki huszonkét fős játékoskeretet hívott össze az edzőtáborozásra. A játékosok között csak a Regginából érkező Kovácsik Ádám kapus idegenlégiós.fogalmazott az mlsz.hu-nak nyilatkozva Róth Antal, aki huszonkét fős játékoskeretet hívott össze az edzőtáborozásra. A játékosok között csak a Regginából érkező Kovácsik Ádám kapus idegenlégiós.

A felkészülés augusztus 11-én a Wales elleni idegenbeli barátságos mérkőzéssel folytatódik, majd szeptember elején jön az első két Eb-selejtező: Írország ellen idegenben, és Olaszország ellen Székesfehérvárott. Ez utóbbi mérkőzés előkészületeként a múlt héten Magyarországra utazott az olasz szövetség kétfős küldöttsége. A szakemberek mindent megfelelőnek találtak, és elégedetten távoztak a Sóstói Stadionból.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Kovácsik Ádám (Reggina Calcio), Gőcze Gergő (Haladás Sopron Bank)
Védők: Polényi Gábor (Vasas-Híd), Fodor Ferenc (Pécsi MFC), Szeleczky Alex (Videoton FC-Puskás Akadémia), Margitics Andor (Videoton FC-Puskás Akadémia), Ludánszki Bence (DVSC-TEVA), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Katona Máté (Vasas-Híd), Devecseri Szilárd (Haladás Sopron Bank)
Középpályások: Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Simon Krisztián (Újpest FC), Üveges Szabolcs (Újpest FC), Egerszegi Tamás (Újpest FC), Tajthy Tamás (Újpest FC), Balogh Balázs (Újpest FC), Bognár István (Újpest FC), Iszlai Bence (Haladás Sopron Bank), Haraszti Zsolt (BFC Siófok)
Támadók: Simon András (Győri ETO FC), Beliczky Gergő (Vasas-Híd), Lázár Bence (Újpest FC)

 

Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
28 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
2 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
3 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik