Futsal: női válogatottunk Moszkvában játszott döntetlent az oroszokkal

2011.05.07. 00:33
Címkék
Női futsalválogatottunk pénteken lejátszotta első mérkőzését a moszkvai négyes tornán, és az első mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a házigazda Oroszországgal – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.

A „hazai pálya” előnyét élvező oroszok már a találkozó elején sem boldogultak a magyar védelemmel, és igazi ziccert csak Dombai Nagy Anettéknek sikerült kidolgozniuk.

A második félidő elején egy távoli lövésből vezetést szerzett a magyar csapat, ám az oroszok nem sokkal később egyenlítettek. Az eredmény a folytatásban már nem változott, maradt az igazságosnak mondható döntetlen.

„Büszke vagyok a lányokra, nagyon fegyelmezetten és odaadóan futballoztak a címeres mezben. Bravúrként értékelem az eredményt, és ami ezen felül még örömteli, hogy reálisnak is érzem a döntetlent. Nagy siker ez a sportágnak, mert olyan tornán veszünk részt, amely a futsal elitjét jelenti, bízom benne, hogy rövid időn belül minden tekintetben tudunk csatlakozni ezekhez a csapatokhoz” – mondta a mérkőzést követően Várhidi Péter, a csapat irányítója.

A magyar csapat szombaton Spanyolországgal, hétfőn Ukrajnával méri össze erejét.

FUTSAL
NŐI VÁLOGATOTT NÉGYES TORNA, MOSZKVA
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 1–1 (0–0)
MAGYARORSZÁG: Kovács Klaudia – Schumi Dorottya, Szekér Anita, Dombai Nagy Anett, Sebestyén Györgyi. Cserék: Farkas Andrea (kapus), Ganczer Hajnalka, Fogl Katalin, Jakab Kata, Bernhardt Barbara, Csepregi Gabriella, Üveges Katalin, Halászi Kinga
Gólszerzők: Halászi (27.), ill. Szamorodova (33.)

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Extraliga: idegenben sem veszített játszmát a Kaposvár a négy között

Röplabda
7 perce

Tovább száguld a Kassa, bajban a Komárom

Minden más foci
27 perce

Vas Blanka szökött a női Roubaix-n, Franziska Koch lesprintelte Marianne Vost

Kerékpár
30 perce

Két pontot Pamplonában hagyott a Betis, előzhet a Celta

Spanyol labdarúgás
43 perce

1. HNL: az Eszék meglepte a Rijekát idegenben

Minden más foci
59 perce

Niké Liga: DAC–Nagymihály

Minden más foci
1 órája

Salakon is legyőzte Alcarazt, Sinner nyert Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

Kosárlabda: ők voltak a legjobb fiatalok a férfi NB I alapszakaszában

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik