Válogatott: magyar szurkolói csoport jótékonysági akciót szervez

Vágólapra másolva!
2011.03.24. 15:30
Címkék
Szeptember 6-án Moldova vendégeként játszik Eb-selejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott. Ennek apropóján a Carpathian Brigade szurkolói csoport tagjai egy jótékonysági felhívással fordultak társaikhoz.

A moldovai meccsre készülve a csoport Déva városán is keresztülhalad, ahol meglátogatja a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványt. A mostani felhívásnak ez a találkozó szolgáltatta az apropót, ugyanis a március 25-i pénteki Magyarország–Hollandia Eb-selejtező előtt a Puskás-stadion T-szektorának bejáratánál várják azokat az adományokat – elsősorban magyar nyelvű könyveket, tankönyveket, tartós élelmiszereket és pénzadományt –, amelyeket majd szeptember elején juttatnak el a címzettekhez.

A szervezők hasonló akcióra készülnek a Svédország elleni szeptember 2-i hazai Eb-selejtező előtt is. Aki személyesen nem tud megjelenni az említett mérkőzéseken, de szívesen az ügy mellé állna, illetve azt valamilyen formában támogatná, a [email protected] email-címen érdeklődhet és kaphat további információkat.

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
4 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
5 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
6 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik