MLSZ: a szövetség megkezdte a fagyos osztrák viszony újraépítését

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 20:39
Címkék
Kedden Párizsban rendezték meg az UEFA 35. kongresszusát, amelyen rész vett Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, valamint Vági Márton főtitkár és Berzi Sándor alelnök is – olvasható a szövetség hivatalos honlapján.

Az MLSZ irányítói több tagszövetség vezetőségével – köztük az összes szomszédos ország vezérkarával – tárgyaltak a nap során.

„A spanyolokkal a már megkötött együttműködési megállapodás irányvonalairól egyeztettünk, más szövetségekkel pedig egy esetleges jövőbeli együttműködés lehetőségéről tárgyaltunk – mondta az mlsz.hu-nak Berzi Sándor. – Elkezdtük az osztrák szövetséggel az utóbbi időben kissé fagyossá vált viszonyunk újraépítését is. A két ország korábban tradicionálisan szoros kapcsolatot ápolt egymással, ezt jelzi, hogy a brit országok egymás közti nemzetközi mérkőzéseit leszámítva nincs két olyan válogatott Európában, amely többször mérkőzött volna meg egymással, mint az osztrák és a magyar nemzeti csapat.”

Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
33 perce

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
1 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
2 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
3 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
3 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik