Labdarúgás: Szakemberek nélkül nem megy - Csányi Sándor

Vágólapra másolva!
2011.03.11. 10:08
Címkék
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának pénteki vendége. A sportág első hazai embere szerint a magyar futball csak a teljes szakmai elit szellemi munkájával újítható meg.

„Mindenkire számítunk az új stratégiai terv kialakításában – nyilatkozta Csányi Sándor. – A politikusokra, akik döntenek a sport támogatásáról, a sportszakemberekre, a gazdasági élet szereplőire, az edzőkre, a játékvezetőkre, a klubvezetőkre és a szurkolókra is. Hangsúlyozom, minden szurkolóra számítunk, a csendesekre, a semlegesekre és az ultrákra.”Csányi Sándor. – A politikusokra, akik döntenek a sport támogatásáról, a sportszakemberekre, a gazdasági élet szereplőire, az edzőkre, a játékvezetőkre, a klubvezetőkre és a szurkolókra is. Hangsúlyozom, minden szurkolóra számítunk, a csendesekre, a semlegesekre és az ultrákra.”

A sportvezető elmondta azt is: a magyar futballelit nagy részének szellemi munkája a tíz éves stratégia terv, aki pedig eddig kimaradt belőle, azoknak az észrevételeire most számít. Így a végső koncepció a teljes szellemi elit szakmai munkája lesz, mivel a magyar futball csakis ezen a módon újítható meg. Emellett szeretne a labdarúgás szolgálatába állítani minden tudományt, ami a sportágat segíti. Ilyen például az orvostudomány, a táplálkozástan. A profi marketing szerepe is nő, hiszen eladható terméket kell létrehozni.

„Az utánpótlásképzés, az iskolai labdarúgás leszállóágban van, hiszen megszűnt a Bozsik-program, azonban az akadémiai képzés egyre biztatóbb eredményekkel szolgál. Mostanában már nemcsak a Sándor Károly Futball Akadémiáról kerülnek ki olyan játékosok, akik dörömbölnek az NB I kapuján. Szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni az óvodai és iskolai labdarúgásra, hiszen a tömegesítést a nulláról kell kezdenünk. Ennek az alapja, hogy meglegyenek a pályák és a jó szakemberek.”

AZ MLSZ első embere kifejtette: a 240 milliárd forintos, tíz éves támogatásból, amit a magyar futballra szánnak, 140 milliárdot várnak a költségvetéstől, ezt pedig az infrastruktúra és az utánpótlás fejlesztésére fordítják, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette: erre a két területre áldoz az állam. Ebből 105 milliárdot szánnak új stadionok felépítésére, mivel ez a feltétele annak, hogy valamikor legyen esélyünk egy Európa-bajnokság megrendezésére.

„A spanyol utánpótlásrendszert remekül kiépítették, nem véletlen a labdarúgásuk elmúlt évekbeli eredményessége. Ezt kell megpróbálnunk lemásolni, ezért is örülök nagyon annak az egyezségnek, amit a spanyol szövetséggel kötöttünk.”

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
36 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
48 perce

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
1 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
3 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik