A magyar labdarúgó-válogatott Dubaiban kétgólos (2–0) győzelmet aratott Azerbajdzsán felett felkészülési mérkőzésen. Nemzeti együttesünk csapatkapitánya, Gera Zoltán az mlsz.hu-n úgy nyilatkozott: játékunk néha akadozott, ezért tanulságai is vannak számunkra a két góllal megnyert összecsapásnak.
„Nagyon jó körülmények között készültünk az elmúlt napokban, jó talajú pályán játszhattuk le a mérkőzést, ezért megítélésem szerint a felkészülés sikeres állomásán vagyunk túl – fogalmazott Gera Zoltán. – Nem volt könnyű dolgunk a pályán, szívós csapat volt az ellenfél, amely az első félidőben igen jól tartotta magát. A szünet után már egyértelműen mi voltunk a jobbak, és bár a játék néha akadozott, ezért vannak tanulságai a mérkőzésnek, nem lehetünk elégedetlenek a teljesítményünkkel.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







