Válogatott: Nem lesz nehéz beilleszkednem a csapatba - Tököli

Vágólapra másolva!
2011.02.10. 17:26
Címkék
A Kecskemét labdarúgócsapatának támadója, Tököli Attila hét év után húzhatta magára ismét a címeres mezt. A csatár csereként lépett pályára Dubaiban, ahol a magyar válogatott felkészülési mérkőzésen kétgólos győzelmet (2–0) aratott Azerbajdzsán ellen. Tököli az mlsz.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta: nem lesz nehéz beilleszkednie a csapatba.
„Nagy élmény volt, hogy újra a keret tagja lehettem. Váratlanul csöppentem bele az egészbe, de most már nagyon örülök, hogy tagja lehetek ennek a remek közösségnek, szerintem az utóbbi években nem volt ennyire összetartó csapatunk – nyilatkozta Tököli Attila. – Jó körülmények között készültünk, de akadtak azért nehézségek is, hiszen a három kinti edzésünk közül csak az egyiken volt teljes a keret, és többen közülünk még messze vannak a csúcsformájuktól. A teljesítményünk lesz ennél jobb is, csupán annyi kell hozzá, hogy mindenki játékba lendüljön a tavasszal. Élveztem a mérkőzést, s bár sokakkal a keretből most először játszottam együtt, úgy látom, gyorsan össze tudunk majd csiszolódni, nem lesz nehéz beilleszkednem a csapatba."
Legfrissebb hírek

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
16 perce

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
50 perce

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
1 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
18 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
18 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
19 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
19 órája
Ezek is érdekelhetik