Válogatott: Jenei szerint a magyar focinak jóval előrébb lenne a helye

Vágólapra másolva!
2011.01.13. 16:45
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, a magyar válogatott egy helyet előrelépve a 41. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán kiadott, legfrissebb világranglistáján. Legutóbb 1993-ban állt ilyen előkelő helyen. A FIFA 1993 óta közli havonta a világranglistáját, ám már egy évvel korábban is létezett a válogatottak rangsora, s az 1992-es esztendőt Magyarország még a 36. helyen zárta. Akkor Jenei Imre volt a szövetségi kapitány, aki a mostani előrelépést kommentálta az mlsz.hu-n. 

„Nem hittem volna, hogy az a bizonyos 36. pozíció egyszer még ennyire jónak számít majd, hiszen a magyar labdarúgásnak jóval előrébb lenne a méltó helye. Sajnos, nem jutottunk el a kilencvennégyes világbajnokságra, így nemigen gondolhatok vissza jó érzéssel arra az időszakra. Annak viszont örülök, hogy a magyar válogatott az elmúlt fél év alatt több mint húsz helyet lépett előre, remélem, ez nem a végállomás. Sok tehetséges gyereket láttam Magyarországon, de sajnos a klubok nem merik őket bátrabban szerepeltetni, ezért nem fejlődnek kellő ütemben azután, hogy kiöregednek az utánpótlás korosztályból" – nyilatkozta Jenei.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik