U17: augsburgi és esseni légiós is az elitkörre készülő keretben

Vágólapra másolva!
2011.01.19. 12:02
Címkék
Hétfőtől szerdáig tart a márciusi Európa-bajnoki elitkörre készülő U17-es labdarúgó-válogatott első idei edzőtáborozása. Az mlsz.hu tájékoztatása szerint Bene Ferenc szövetségi edző három nap alatt öt edzést vezényel a keretbe meghívott 23 játékosnak Telkiben.

A magyar U17-es csapat március végén az orosz, a román és az izlandi válogatott ellen lép pályára a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező elitkörében, amelynek győztese biztosítja helyét a májusi szerbiai kontinensviadalon. Az elitkör előtt válogatottunkra még több összetartás, illetve felkészülési mérkőzés vár, majd ezek alapján alakul ki az a keret, amely részt vesz a selejtező minitornán.

Az első idei edzőtáborozásra Bene Ferenc 23 játékost invitált Telkibe, a futballisták között vannak, akik a decemberi kiválasztón kaptak először meghívót a csapatba, és olyanok is, akik már az őszi selejtezők alkalmával is tagjai voltak az együttesnek.

„Augusztus óta dolgozom együtt a válogatottal, és az elmúlt hónapokban igyekeztem feltérképezni a teljes korosztályt – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Bene Ferenc. – Kialakult egy harminc-negyven főből álló bő keret, a következő hónapok feladata lesz a legjobb játékosok kiválasztása az elitkörre. A kísérletezés szakasza lezárult, az edzéseken már azokat a taktikai elemeket gyakoroljuk, amelyeket a márciusi mérkőzéseken alkalmazunk majd.”

AZ U17-ES KERET 
Kapusok: Gelei Vince (Ferencvárosi TC), Csorvási Tamás (Debreceni VSC), Nagy Gergő (Győri ETO)
Védők: Csató Martin (Győri ETO), Zsirai Martin (Szombathelyi Haladás), Kelemen Márk (Győri ETO FC), Botka Endre (Budapest Honvéd), Szilvási Péter (Budapest Honvéd), Zámbó Dániel (MTK Budapest), Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Füredi Patrik (Szombathelyi Haladás)
Középpályások: Kocsis Gergő (Augsburg FC), Pintér András (MTK Budapest), Halmai Ramon (Szombathelyi Haladás), Farkas Aurél (Budapest Honvéd), Lőrinczi Attila (Budapest Honvéd)
Csatárok: Berki István (Szombathelyi Haladás), Barcsay Márk (Videoton-Puskás Akadémia), Szécsi Márk (Debreceni VSC-TEVA), Szenes Bence (Rot-Weiss Essen), Prosser Dániel (Budapest Honvéd), Illés Dávid (Győri ETO), Karacs Péter (Budapest Honvéd).
Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
21 perce

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
1 órája

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
2 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
3 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
3 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik