Labdarúgás: a magyar futball nagyjai találkoztak a Puskás-stadionban

Vágólapra másolva!
2010.12.22. 17:21
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség, újjáélesztve egy korábbi hagyományt, szerdán ismét megrendezte a Válogatott Labdarúgók Találkozóját. Az esemény sikerét mutatja, hogy mintegy 150 egykori válogatott labdarúgó tette tiszteletét a Puskás Ferenc Stadionban, és vett rész a centenáriumi emlékmű koszorúzásán, valamint az azt követő ünnepségen.

Az MLSZ a Válogatott Labdarúgók Találkozójának megrendezésével egy régi hagyományt kezdett újra, amelynek célja, hogy a szövetség méltóképpen tisztelegjen a nemzeti csapat korábbi futballistái előtt. Az esemény Berzi Sándor alelnök megnyitó beszéde után az MLSZ centenáriumi emlékművének megkoszorúzásával kezdődött – számolt be róla az mlsz.hu.

Az Aranycsapat nevében Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, a jelenlegi válogatott nevében Király Gábor és Vanczák Vilmos, a szövetség nevében pedig Berzi Sándor és Egervári Sándor szövetségi kapitány helyeztek koszorúkat az emlékműnél. A Himnusz eléneklése után a jelenlevők közös ebédre voltak hivatalosak a Hotel Aréna nagytermébe. Az ebéd előtt a résztvevők külön köszöntötték a 92 éves Gyetvai Lászlót, a válogatottak korelnökét, aki 1938 és 1942 között 17 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.

A program folytatásaként az MLSZ partnere, a Sport TV televíziós újságírója, Faragó Richárd helyszíni kommentálása mellett a megjelentek felelevenítették a válogatott 2010-ben szerzett góljait, majd Magyar Zoltán, az esemény főszervezője kívánt jó étvágyat az ebédhez. A programot a válogatott labdarúgók kötetlen, remek hangulatú baráti beszélgetése zárta, amelyen megannyi labdarúgással kapcsolatos anekdota, emlékezetes történet elevenítődött fel. A rendezvényen megjelent Balogh Gábor
kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója is.

Berzi Sándor beszédében elmondta: nagy öröm a szövetség számára, hogy a volt válogatott labdarúgók ilyen nagy számban jelentek meg, és ennyi generáció képviselői tisztelték meg a rendezvényt. Az MLSZ alelnöke hozzátette: a magyar labdarúgás a felemelkedés útjára lépett Csányi Sándor elnöki szerepvállalásával, és bízhatunk benne, hogy ez a futballunk minden területén hamarosan megmutatkozik.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik