MLSZ: Nemanja Nikolicsnak helye van a válogatottban - Egervári

Vágólapra másolva!
2010.11.24. 23:59
Címkék
A Videoton szerb támadója, Nemanja Nikolics hétfőn a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban elmondta, sikerült az állampolgári vizsgája, így a hivatalos ügyintézést követően még az idén decemberben magyar állampolgár lehet. A 22 éves csatár ezt követően szívesen lenne magyar válogatott, és a jelek szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány számítana is rá.

Egervári Sándor korábban a Nemzeti Sport Online-nak már elmondta, amennyiben magyar állampolgár lesz, a válogatottba is bekerülhet a legutóbbi bajnokság gólkirálya, Nemanja Nikolics.Egervári Sándor korábban a Nemzeti Sport Online-nak már elmondta, amennyiben magyar állampolgár lesz, a válogatottba is bekerülhet a legutóbbi bajnokság gólkirálya, Nemanja Nikolics.

A szövetségi kapitány a Blikknek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy a szerb apától és vajdasági magyar anyától származó futballista meghívót kaphat a nemzeti csapatba.

„Mostantól kezdve kiemelt figyelemmel követjük Nikolics pályafutását. Szakmai stábunk nagyon jó véleménnyel van róla. A képességei alapján helye van a válogatottban, hiszen rendkívül gólérzékeny. Beilleszkedési problémái sem lennének, mert Nagyatádon nőtt fel, remekül beszéli a nyelvet. A válogatottságra akkor pályázhat majd nagy eséllyel, ha a Videotonban is állandósítja a helyét" – idézi a Blikk Egervári Sándort.

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
19 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
19 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
21 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
22 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
48 perce

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik