Labdarúgás: Törőcsik Andrást ma megműtötték a Honvédkórházban

Vágólapra másolva!
2010.08.27. 18:59
Címkék
Törőcsik Andrást, az Újpest legendás futballistáját pénteken megműtötték a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központban.

A kórháztól az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az 55 éves „Törő” csütörtökön került az intézménybe „a közelmúltban elszenvedett fejsérülés következtében kialakult koponyaűri vérzés kezelése, szükség szerinti műtéti ellátása céljából". „Törő” csütörtökön került az intézménybe „a közelmúltban elszenvedett fejsérülés következtében kialakult koponyaűri vérzés kezelése, szükség szerinti műtéti ellátása céljából".

A kontrollvizsgálatokat követően pénteken a műtét mellett döntöttek a Honvédkórház orvosai.

„A koponyaűri traumás eredetű vérzést eltávolítottuk. A beteg a műtétet jól tűrte, stabil, megnyugtató általános állapotban kórházunk intenzív terápiás osztályán ébred" - olvasható a Dr. Bazsó Péter orvosigazgató által jegyzett közleményben.  
    
Az Újpest egyik legkiválóbb futballistája 1976 és 1984 között összesen 45 alkalommal lépett pályára a válogatottban, 12 gólt lőtt, két világbajnokságon is részt vett. A Kesének is becézett játékos kiismerhetetlen cseleivel, parádés lövőtechnikájával vált a lila-fehér drukkerek egyik legnagyobb kedvencévé.

Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
34 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
48 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
51 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik