Törőcsik András nincs közvetlen életveszélyben

Vágólapra másolva!
2010.08.26. 21:05
null
Az otthonában eleső Törőcsik állapota nem életveszélyes (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
Az első hírek rémisztőek voltak: agyvérzésről, visszafordíthatatlan folyamatról, életveszélyről szóltak. Aztán ahogy teltek az órák, úgy tisztult a kép Törőcsik András állapotáról. Az Újpest egykori legendája a család elmondása szerint néhány napja elesett, és beütötte a fejét. Állapota napról napra rosszabbodott, ezért csütörtökön kórházba vitték, most mélyaltatásban tartják.

Csütörtökön kórházba kellett szállítani Törőcsik Andrást, az Újpest legendás labdarúgóját. Törőcsiket először a Nyírő Gyula Kórházba vitték, majd átszállították a Honvéd Kórházba.

Információnk szerint a két világbajnokságon szereplő labdarúgó saját otthonában elesett, beverte a fejét, s agyában vérrög keletkezett.

„Éva, Törő nővére hívott fel, s mondta, hogy a testvére néhány napja elesett, beverte a fejét, s attól kezdve egyre rosszabb állapotban volt. Amikor Andrist a Nyírő Gyula Kórházba vitték, még nem lehetett pontosan tudni, mennyire nagy a baj. Ott is igyekeztek a legjobb tudásuk szerint foglalkozni vele, ám kellő felszereltség híján egy másik kórházra volt szükség, így került a Honvéd Kórházba. Amikor a mentő megérkezett vele, eszméletlen volt, azonnal agyi CT-t csináltak, amely kimutatta, hogy vérömleny keletkezett a fejében. Végig ott voltam a vizsgálat során, és mindenkit szeretnék megnyugtatni, Törő az orvosok elmondása szerint nincs közvetlen életveszélyben. Most mélyaltatásban van, különböző műszerekkel figyelik az állapotát, és jó esély van rá, hogy talán holnap már magához térhet” – mondta az újpesti legenda jó barátja, az egykori Ferencváros-klasszis Nyilasi Tibor a Nemzeti Sport munkatársának.

Törőcsik Andrást jelenleg az intenzív osztályon kezelik, és különböző műszerekkel figyelik az állapotát. Az orvosok is bizakodnak a felépülését illetően, a következő napokban dől el, hogy szükség lesz-e műtéti beavatkozásra.

A korábbi információnk, miszerint az egykori újpesti futballistát megműtötték, félreértésen alapult, ezért elnézést kérünk minden érintettől. A Nemzeti Sport szerkesztősége mielőbbi teljes gyógyulást kíván Törőcsik Andrásnak!

TÖRŐ A FUTBALLPÁLYÁN
 

Az 55 éves Törőcsik aktív pályafutása alatt az Újpesti Dózsában (1974–85) 236 bajnoki mérkőzésen 69 gólt szerzett, míg az MTK-VM-ben (1989) 2 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt. 1985–86-ban a Montpellier-ben légióskodott, majd egy volános kitérővel Kanadában játszott különböző teremligákban. Súlyos lábtörés vetett véget profi karrierjének.

 

A magyar válogatottal két világbajnokságon (1978, 1982) vett részt, az argentínai tornán kiállították a házigazdák elleni csoportmérkőzésen; 45 válogatott meccsén 12 alkalommal talált be. Háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik