Labdarúgás: díjmentesen készítik el az új nemzeti stadion megvalósíthatósági tanulmányát

2010.07.07. 12:21
Címkék
A KÉSZ Holding Zrt. vállalta, hogy díjmentesen elkészíti az új nemzeti stadion több száz millió forintba kerülő megvalósíthatósági tanulmányát.

A kizárólagos magyar tulajdonban álló cég részéről a felajánlást Varga Mihály elnök-vezérigazgató tette, s amint azt a távirati irodához eljuttatott szerdai közleményben írta: a közös ügy érdekében – számos hazai (Újpest, Székesfehérvár) és nemzetközi (Kisinyov, Gdansk) stadionépítési tapasztalattal a háta mögött – tett ajánlatáról már tájékoztatta Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség kedden megválasztott új elnökét.

Varga a dokumentumban úgy fogalmazott, örömmel értesült arról, hogy az MLSZ frissen megválasztott elnöke hitet tett egy új nemzeti stadion felépítése mellett.

Csányi Sándor keddi megválasztása után elmondta, ígéretet kapott arra, hogy a Puskás Ferenc Stadion területén egy új nemzeti stadiont építenek fel.

Legfrissebb hírek

Perceken belül kezdődik a Haiti–Skócia összecsapás

Foci vb 2026
32 perce

Statisztikák: pazar mutatókkal robbant be a világbajnokságon a marokkóiak 18 éves szupertehetsége

Foci vb 2026
40 perce

Vinícius Júnior: A saját dolgunkat nehezítettük meg

Foci vb 2026
47 perce

Vb 2026: Haiti–Skócia

Foci vb 2026
53 perce

Jól kijönnek egymással a haiti és skót drukkerek

Foci vb 2026
1 órája

McTominay és Robertson is ott van a skótok kezdőjében Haiti ellen

Foci vb 2026
1 órája

Fél óráig lefutballozták Brazíliát, de Vinícius villanása elegendő volt a Marokkó elleni vb-döntetlenhez

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége, nem bírt egymással Brazília és Marokkó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik