Labdarúgás: ma ünnepli 80. születésnapját Tóth II József

Vágólapra másolva!
2009.05.17. 01:58
Címkék
1929. május 16-án a Vas megyei Merseváton született Tóth II József, világbajnoki ezüstérmes, tizenkétszeres válogatott labdarúgó, aki nem csupán az 1954-es svájci világbajnokságon szerepelt az akkor a második helyen végző Aranycsapatban, hanem ugyanabban az évben pályára lépett a budapesti, Anglia elleni 7:1-es sikert eredményező mérkőzésen - sőt, azon a meccsen gólt is szerzett – adta hírül az mlsz.hu.
Az Aranycsapatban 1953 és 1957 között 12 mérkőzésen öt gólt szerzett. Játszott az 1954-es, angolok elleni, budapesti 7:1-en, s a berni világbajnokság első németek ellni mérkőzésén és a brazilok elleni ütközetben is. Mindezek mellett szerepelt a B-, az utánpótlás- és a Budapest-válogatottban is. Játékos-pályafutása alatt mindvégig a Csepel Vas- és Fémművek dolgozója is volt. 1964-ben edzői diplomát szerzett, 1964 és 1967 között a Kaposvári Rákóczi, majd a következő három évben a Pápai Textiles edzője volt. Immár húsz éve nyugdíjas, 1989-ig a csepeli gyár szállítási irányítója volt. Tóth II Józsefet pénteken lakásán köszöntötte fel Elbert Gábor, az MLSZ főtitkára. A sportvezető meglátogatta, és a szövetség nevében megajándékozta Bundzsák Dezsőt, a Vasas háromszoros bajnok és egyszeres MNK-győztes játékosát is, hiszen a volt fedezet, aki 1956 és 1961 között 25 alkalommal lépett pályára a válogatottban és egy gólt szerezett, május 3-án töltötte be 81. életévét – számolt be róla Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
9 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
9 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
11 órája
Ezek is érdekelhetik