Sajnos kiújult a korábbi probléma: megint kórházban Grosics Gyula

2009.04.19. 11:43
Címkék
Ismét kórházba került Grosics Gyula, az Aranycsapat kiváló kapusa. Az egykori válogatott játékosnak ezúttal is a tüdeje lyukadt ki. Erről maga Grosics adott tájékoztatást.
Fotó: Meggyesi Bálint
Fotó: Meggyesi Bálint
Ismét a Kútvölgyi kórházban kezelik az Aranycsapat egykori játékosát, Grosics Gyulát. A kiváló kapus tájékoztatása szerint ezúttal is a tüdeje lyukadt ki.

Grosics Szöllősi György újságírót értesítette állapotáról. Elmondta, hogy már a hét elejétől a Kútvölgyiben kezelik.

Az utóbbi időben Grosics állapota folyamatosan javult, április elején vidékre is többször el tudott utazni.

A legendás futballista az elmúlt év június 24-én került be legutóbb a kórházba tüdőproblémákkal, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta, miután kilyukadt a tüdeje. Akkor két hét elteltével elhagyhatta a korházat. Most azonban ismét rossz hírek érkeztek az állapotáról.

Grosics Gyula a Dorogi AC (1938–1947) a MATEOSZ – majd a klub utódja, a Teherfuvar – (1947–1950), a Budapesti Honvéd (1950–1956), valamint a Tatabányai Bányász (1956–1962) csapatában szerepelt. Négyszeres magyar bajnok, összesen 390 élvonalbeli meccsen lépett pályára.

A magyar válogatottban 1947 és 1962 között 86 mérkőzésen lépett pályára – ő állt az Aranycsapat kapujában 1948 és 1954 között is, amikor a válogatott egyetlen meccset sem veszített el. Tagja volt az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon olimpiai bajnok csapatnak, az 1953-as Európa-kupa-győztes (ami ma az Eb), valamint az 1954-es svájci világbajnokságon második helyezett együttesnek is. Három világbajnokságon szerepelt (1954, 1958, 1962), és természetesen az előző évszázad mérkőzésén, a londoni 6:3-as magyar–angol találkozón is ő védett.
Legfrissebb hírek

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
1 perce

Deschamps: Még nem tökéletes minden

Foci vb 2026
9 perce

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
13 perce

„Tudom, mi a teendő ilyenkor” – a kiesés után távozik Ecuador szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
15 perce

Serena Williams: Mindennél jobban élveztem a pillanatot

Tenisz
32 perce

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
43 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
45 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
45 perce
Ezek is érdekelhetik