Magyar válogatott: az U18-as csapat ismét megverte Szlovákiát

2009.04.09. 23:53
Címkék
Az U18-as magyar válogatott a keddi 2–0-s győzelem után ma is 2–0-ra győzte le Szlovákiát, adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.
A Tatán vívott találkozó két gólját Eppel Márton és Márkus Gábor szerezte.„Második győzelmünk is megérdemelt, ismét jól játszottunk, és megint mi irányítottuk a meccset – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a találkozó után Wilco van Buuren, az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozó edzői stáb vezetője. – Kellő agresszivitással futballoztunk, sok labdát szereztünk, jól játszottuk meg azokat, és lőhettünk volna még gólokat. Bár csak kétszer találtunk a kapuba, a két mérkőzésen szerzett tapasztalatok egyértelműen kedvezőek.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Szlovákia 2–0 (Eppel 48., Márkus 62.)
Magyarország: Markek Tamás – Kálnoki Kis Dávid, Szűcs László, Sajó Dániel, Preklet Csaba – Gyűrű László, Ladányi Tibor (Kámán Martin a 80. percben) – Rácz Ferenc, Márkus Gábor (Varga Tamás a 72. percben), Csiki Norbert (Csorba Szabolcs a 46. percben) – Eppel Márton (Tischler Patrik a 61. percben)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az 5. helyért folytatják a magyarok az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
1 órája

Kosár: a 15. helyet szerezték meg az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
2 órája

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
2 órája

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
3 órája