Jó játék, szép gólok, és magabiztos győzelem a nyitányon

Vágólapra másolva!
2009.04.06. 19:56
Címkék
A magyar válogatott ma Horvátország ellen lépett pályára a Borsodi Futsal-kupa első mérkőzésén, és magabiztos, 5–3-as győzelmet aratott. A mieink az első félidőben háromszor is bevették a horvátok kapuját, de a második félidőben kiengedtünk, két gólt is kaptunk. Végül azonban két jó magyar ellenakciónak köszönhetően izgalom sem maradt a végére.
Lódi Tamás szerezte az első gólt a horvátok ellen
Fotó: Mirkó István
Lódi Tamás szerezte az első gólt a horvátok ellen
Lódi Tamás szerezte az első gólt a horvátok ellen
Fotó: Mirkó István
Lódi Tamás szerezte az első gólt a horvátok ellen

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kozma Mihály a Borsodi Futsal-kupát megelőzően elmondta, hogy ezzel a tornával lezárul a kiválogatás időszaka a jövő januári hazai rendezésű kontinenstorna előtt, vagyis kialakul az a 20 fős bő keret, melyből majd az Eb-n résztvevő 14 játékost kiválasztja.

Ennek megfelelően a horvátok elleni találkozó még a próbálgatások ideje volt, Kozma Mihály több újoncot is kipróbált, de ez nem ment a játék rovására, sőt!

A 9. percben éppen az egyik újonc, Kovacsics Károly harcolt ki egy szabadrúgást, amit Lódi Tamás csavart a jobb alsó sarokba.

A vezetés megszerzése után a mieink teljesen átvették a játék irányítását, és a 12. percben már 2–0-ra vezettünk, miután a ferencvárosi Temesi Norbert a hosszú alsó sarokba lőtt. Temesinek ez volt az első gólja a válogatottban.

Az első félidő hajrájában a 100. válogatottságát ünneplő Szente Tamás is betalált, így 3–0-s magyar vezetéssel zárult az első félidő.

A második játékrész elején egy kicsit leült a csapat, és egy szépen végigvitt horvát akció végén Frane Despotovic közelről a magyar kapuba passzolt, majd Novak is betalált.

A 35. percben aztán egy remek ellenakció végén Kovacsics vágott a léc alá egy csodálatos passzt, így már nem kellett annyira izgulnunk. Két perccel később pedig ugyanő előkészítőként is jeleskedett: külsővel tálalt Trencsényi János elé, akinek nem okozott gondot egy lépésről a hálóba passzolni.

Ezután még az is belefért, hogy ismét szépítsenek a horvátok, akik a hajrában is eltékozoltak még néhány lehetőséget – végül 5–3-ra nyertek a mieink, akik immár öt mérkőzés óta őrzik veretlenségüket Horvátországgal szemben.

A magyar válogatott kedden 18 órától Szlovákia, szerdán 20 órától a világbajnok Brazília ellen lép pályára.

BORSODI FUTSAL-KUPA

1. forduló
Magyarország–Horvátország 5–3(G:Lódi, Temesi, Szente, Kovacsics, Trencsényi ill. Despotovic, Novak, Marinovic
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
16 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
17 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik