Gera Zoltán nem neheztel az őt a kezdőcsapatból kihagyó Koemanra

– Mit érzett, amikor Tiranában időhúzó szándékkal küldte pályára Erwin Koeman?…
– Azt, hogy a válogatott csapatban szerepelni, a keret tagjának lenni óriási megtiszteltetés, és boldog lehet az a futballista, aki ezt a lehetőséget megkapja – mondta Gera Zoltán. – Akár kilencven perc, akár néhány másodperc erejéig.

– Ezek szerint nem viselte meg, hogy Albániában a kispadra szorult?
– Erwin Koeman még az edzőtáborozás kezdete előtt felhívott, s azt mondta a telefonba, nem biztos a helyem a csapatban, de azért természetesen számít rám. Aztán négyszemközt is megbeszéltük, és elfogadtam az érveit, így semmiféle rossz érzés sem volt bennem az albánok elleni találkozón. Boldog voltam, hogy győztünk – én egyértelműen a bravúr kategóriájába sorolom a Tiranában szerzett három pontot.

– És hogyan élte meg a szerda estét? Nem volt csalódott, hogy Málta ellen is csak csere volt?
– De, most csalódott voltam, mert azt gondoltam, hogy ezúttal kezdőként kapok lehetőséget. Hangsúlyozom, nincs ezzel semmi gond, a kapitány döntését el kell fogadnia minden játékosnak. Ahogy a többiek is mondták az elmúlt napokban, én is csak megerősíteni tudom: remek közösséget alkotunk, és játsszon bármelyikünk, ugyanúgy akarjuk a sikert.

– Mi dolgozik a lelkében, amikor a kispadra ültetik? Dac, hogy amikor majd beáll, oda-vissza kicselezi az ellenfél védelmét, mesterhármast lő, és megugorja a várva várt szaltóit?
– Semmi ilyesmi nem jár a fejemben, egyszerűen arra gondolok, hogy beállok és bizonyítok. Góllal, gólokkal, gólpasszokkal és nagy-nagy akarással. Ez a dolgom, ezt várja el tőlem mindenki.

– Azt elismeri, hogy hullámvölgybe került?
– Természetesen. Magam is éreztem, hogy nem úgy megy a játék, ahogy szeretném. Persze nem kell ezt felfújni vagy különleges eseményként tálalni. Nincs semmi mögöttes történet, egyszerűen minden futballistával előfordul, hogy rossz periódusba kerül.

– Tudja az okát?
– Ami a Fulhamet illeti, nagyjából sejtem, mi volt a probléma velem. Érzelmileg még mindig túlságosan kötődöm korábbi klubomhoz, a West Bromwich Albionhoz. Gyönyörű éveket töltöttem ott, szerettek a szurkolók, rengeteg barátot szereztem. Talán lelkileg nem sikerült még feldolgoznom a váltást, és ez kihatott a teljesítményemre.

– Nem bíznak önben eléggé a Fulhamnél?
– Dehogynem! Az égvilágon semmi gond nincs. Jó a csapat, baráti a társaság, büszke vagyok, hogy odatartozom, de a jelek szerint idő kell, amíg igazán magamra találok. Kaptam az elején sok-sok meccset a bizonyításra, de valahogy nem sikerült élnem a bizalommal. Nem csoda, hogy kimaradtam. Tisztában vagyok a képességeimmel, és előbb-utóbb visszaverekszem magam a kezdő tizenegybe.

– A Manchester Unitednek lőtt gyönyörű gólja nem elég ehhez?
– Valószínűleg nem. Most jól megy a csapatnak, az edző aligha változtat az összeállításon. Én százhúsz százalékos erőbedobással dolgozom az edzéseken, és a máltaiaknak fejelt gólom után talán ki merem jelenteni, túl vagyok a hullámvölgyön.

A TELJES INTERJÚT A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJÁK.