MLSZ: a szövetség emelt prémiumot szavazott meg a válogatottnak

2009.04.02. 16:46
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség mai elnökségi ülésén emelt összegű prémiumot szavazott meg a magyar válogatott számára az eddig megnyert mérkőzések után: Erwin Koeman csapata plusz 27 ezer euró prémiumot kap (az Albánia és a Málta elleni találkozók eredetileg idegenben 36-36, hazai pályán 18-18 ezer eurót „értek”).
Az MLSZ elnöksége csütörtöki ülésén már napirend előtt rendkívül fontos döntést hozott, amelynek értelmében levélben fordulnak a Puskás-stadionhoz, hogy előkészítsék a létesítmény befogadóképességének 15 ezerrel történő bővítését a két szeptemberi vb-selejtező slágermérkőzésre.Az elnökség elfogadta a májusban Eb-selejtezőn pályára lépő U19-es együttesünk felkészüléséről szóló előterjesztést, s ugyanígy a május 2-án átadásra kerülő telki edzőközpont építkezésének finiséről tájékoztató beszámolót. Mint minden alkalommal, ezúttal is téma volt a jövő januári, budapesti és debreceni futsal Eb, amelyről a nemrég lezajlott UEFA-szemle jó véleménnyel volt.Kisteleki István elnök határozott kérést fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az MLSZ készülő szabályzatában feltétlenül és hangsúlyosan jelenjen meg a szándék: erkölcsi és etikai megfontolásokból minden erővel küzdeni kell az NB I-ben és az NB II-ben érintettek részvétele ellen a fogadásos szerencsejátékokban. Ha valaki ezt megszegi, ellene fegyelmi eljárást kell indítani, a minimális büntetési tétel egyéves eltiltás lenne.A testület elfogadta a 2009–10-es versenykiírásokat mind a bajnoki élvonalban (rajt: július 25-én), mind a másod- és harmadosztályban, valamint a Magyar Kupában. Az idei Szuperkupa-meccset várhatóan július második hétvégéjén játsszák Siófokon, de az időpont még változhat, függően a nemzetközi kupák selejtezőinek menetrendjétől. Utóbbiakat illetően eldőlt: ha a bajnok és az MK-győztes ugyanaz a csapat lesz, akkor a kupában második jogosult indulni az Euroligában.Az elnökség az MLSZ idei rendes közgyűlését május 3-án 10 órára hívta össze, a tanácskozás színhelye a telki edzőközpont lesz.mlsz.hu
Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
7 perce

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
18 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
28 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
34 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
41 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
48 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
50 perce