U17-es Eb-selejtező: egygólos vereség a szerbektől

2009.03.25. 20:14
Címkék
1–0-s vereséget szenvedett Szerbiától a magyar 17 éven aluli labdarúgó-válogatott a szombathelyi Eb-selejtező elitkörben. A mérkőzés egyetlen gólját a 40. percben egy bal oldali szöglet után Petrovics szerezte, aki teljesen üresen érkezett a beadásra, és a tehetetlen Ambrusics hálójába fejelt.
A magyar fiatalok fordulás után több jó helyzetet is kidolgoztak – Angyal óriási ziccerben nem találta el a labdát a 42. percben, majd a 48.-ban Ponczók hatalmas bombája is csak centikkel tévesztett célt –, de a szerbek meg tudták őrizni előnyüket, és megszerezték a három pontot. Pénteken a magyar csapat Portugália ellen lép pályára.„Elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítanunk, ráadásul elkerülhető gólt kaptunk. A játékosoknak jobban kell kommunikálniuk egymással, de sok idő kell még a csapatépítéshez. Sajnos nem játszottunk olyan jól, mint a Hollandia elleni felkészülési mérkőzésen” – nyilatkozta az utánpótlásért felelős szövetségi edző a Sport Televíziónak a találkozó után.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ ELITKÖR

1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 0–1 (0–1)
Szombathely, 1000 néző. V: Tom Hagen (norvég) (Wiken – norvég, Belsky – kazah)
MAGYARORSZÁG: Ambrusics – Tar, Baráth, Otigba, Farkas – Kelemen, Nagy B. – Skriba (Magos, 60.), Kovács I. (Ponczók, a szünetben), Gyurján – Angyal (Tóth L., 73.). Szövetségi edző: Wilco van Buuren
SZERBIA: Dmitrovics – Petrovics (Rogec, 75.), Krneta, Csoszics, Grumics – Lukovics, Brasanac, Nastasics (Radovanovics, 60.), Lukics – Duricsics (Simovics, 63.), Trujics. Szövetségi edző: Dusan Suljagics
Gólszerző: Petrovics (0–1) a 40. percben

MESTERMÉRLEG
Wilco Van Buuren: – Döntetlen jellegű mérkőzésen a jobban koncentráló vendégcsapatnak sikerült győzni egy góllal. Sajnos nekünk nem sikerült helyzeteinket értékesíteni, de remélem, hogy legközelebb eredményesebbek leszünk.
Dusan Suljagics: – A mi játékunk jobb volt, amelyet az egy null is bizonyít. A magyar csapat néhány esetben jobb volt, de lehetőségeiket nem tudták kihasználni. A mérkőzés végig jó küzdelmet hozott.

A másik mérkőzésen: Anglia–Portugália 1–0 (0–0)

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
4 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája