Eb-2008: elkészült a selejtező menetrendje, Norvégia ellen kezd a válogatott

Vágólapra másolva!
2006.02.16. 21:29
Címkék
Isztambulban ma eldőlt, hogy a 2008-as osztrák-svájci, közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra Norvégia ellen szeptember másodikán vagy harmadikán hazai pályán kezdi meg selejtezősorozatbeli menetelését a magyar labdarúgó-válogatott.
MLSZ-elnök és szövetségi kapitány hiányában hazánkat Berzi Sándor MLSZ-főtitkár és Mészöly Kálmán, MLL elnöki tanácsadó, korábbi kétszeres szövetségi kapitány képviselte a megbeszélésen.

Egyelőre pontos napi- és órarend még nem készült el, így csak párosítás ismert egyelőre, illetve, hogy mely’ párosnapokon melyik csapat lesz a pályaválasztó.

Minderről majd a közeljövőben kezdik meg majd egyeztetését az érintett szövetségek.

A helyszínen tartózkodók nem tudtak első körben megegyezni a menetrendben, így az UEFA útmutatásai alapján maguknak kellett azt kisorsolni.

Csapatunk négy találkozót is játszik még az idén, a csoport első két helyezettje kvalifikálja magát a kontinensbajnokságra.
A MAGYAR-PROGRAM:
2006. szeptember 2-3.:
Magyarország Norvégia
2006. szeptember 5-6.:
Bosznia-Hercegovina Magyarország
2006. október 7-8.:
Magyarország Törökország
2006. október 10-11.:
Málta Magyarország
2007. március 24-25.:
A játéknapon Magyarország szabadnapos.
2007. március 27-28.:
Magyarország Moldova
2007. június 2-3.:
Görögország Magyarország
2007. június 5-6.:
Norvégia Magyarország
2007. szeptember 8-9.:
Magyarország Bosznia-Hercegovina
2007. szeptember 11-12.:
Törökország Magyarország
2007. október 13-14.:
Magyarország Málta
2007. október 16-17.:
A játéknapon Magyarország szabadnapos.
2007. november 17-18.:
Moldova Magyarország
2007. november 20-21.:
Magyarország Görögország
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
23 perce

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
26 perce

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen

Tenisz
27 perce

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
29 perce

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
29 perce

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
1 órája

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik