Elköszönt Bozóky Imre a közvéleménytől azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) volt elnöke ma tartott meg a szövetség székházában. Elmondta: ha most kellene megkötni ugyanazokat a szerződéseket Lothar Matthäus szövetségi kapitánnyal és a Derball Kft.-vel, amelyeket korábban megkötött, lehet, hogy újra megtenné.

Danis Barna
"Emelt fővel távozhatok"

Danis Barna
"Emelt fővel távozhatok"
Utolsóként említette meg, hogy az MLSZ Lothar Matthäus személyébemn először hozott külföldi szövetségi kapitányt Magyarországra.
"A magyar futballnak szüksége van olyan hatásokra, amelyek által a mentalitás változik ebben a közegben – utalt Matthäus két évére Bozóky. – A visszajelzések arra utalnak, hogy ez a változás bekövetkezett. Én most is azt mondom, hogy Matthäusra szükség lenne."
A közvetlenül az MLSZ-elnökség többségének lemondását magával hozó könyvvizsgálói jelentésről a következőket mondta:
"A magyar futballban maradt minden egyes forint, én nem vittem haza belőle egy fillért sem, elhihetik. Persze, az egészet nem így tálalták, hanem éppen fordítva: arról beszélnek, hogy itt mindenki csal. Még egyszer mondom: az utolsó forint is a magyar labdarúgásban maradt."
Bozóky Imre a Derball Kft.-vel kötött szerződésekről elmondta: az MLSZ szponzori bevételei ezeknek köszönhetően két év alatt évi 80 millió forintról 140 millió forintra emelkedtek. (A Derball jutalékként 30 százalékot fölözhet le azon szponzori szerződések után, amelyeket az ő közreműködésével kötöttek meg.)
"Mindenki aláírta volna, és az utódaim is belekényszerülnek majd az ilyen helyzetekbe – tette hozzá. – Az MLSZ a tavalyi évre összesen nyolcmillió forint támogatást kapott a magyar államtól a működésre, az egymilliárd forint fölötti költségvetés fennmaradó részét a szövetségnek kellett összeszednie."
"Úgy érzem, emelt fővel távozhatok elnökként – folytatta. – Sajnos a magyar miliő olyan, hogy egy bizonyos ügy támogatottsága általában nem számít, az számít, hogy bizonyos emberek mögött kik állnak."
"Elismerem, hiba volt, hogy a mentalitásomból adódóan sokkal több kompromisszumot kötöttem, mint kellett volna, de úgy éreztem, hogy a magyar futballban elsősorban nyugalomra van szükség. Adja az Isten, hogy a következő vezetés soha ne hibázzon."
Bozóky Imre végezetül elmondta: összepakol, és "hazaköltözik".
"Nem pályázom semmilyen tisztségre a magyar labdarúgásban. A 2012-es Eb-pályázatban segítek, ha erre igény van, ha nincs, akkor nem. Ügyvédként dolgozom majd, ezen kívül elvégeztem az uniós pályazatíró iskolát, talán ennek is hasznát veszem."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






