Mexikó labdarúgó-válogatottja először mérkőzik európai csapattal azóta, hogy argentin Ricardo Antonio La Volpe a szövetségi kapitány a közép-amerikai országban. A Magyarország elleni holnap hajnali, phoenixi találkozót az 1978-ban világbajnoki címet szerzett szakember részben arra szánja, hogy fiatal tehetségeket teszteljen.

Ricardo Antonio La Volpe

Ricardo Antonio La Volpe
"Megpróbálok benyomásokat szerezni néhány játékosomról, inkább az egyének érdekelnek most, mint a csapat" – idézte az El Universal című mexikói újság Ricardo Antonio La Volpe szövetségi kapitányt a Magyarország elleni barátságos mérkőzés előtt.
"Még mindenki kaphat lehetőséget áprilisig, amikor kijelölöm azt a huszonhárom labdarúgót, akik bizonyítottak" – tette hozzá a szakember.
A mexikóiaknak ez lesz az első fellépése azóta, hogy a múlt héten eldőlt: Iránnal, Angolával és Portugáliával kerültek egy csoportba a 2006-os németországi vb-n.
A magyar válogatotthoz hasonlóan tartalékos a közép-amerikai együttes is, néhányan ugyanis már szabadságra mentek, míg mások számára még nem ért véget a bajnokság (Apertura).
"Nehéz volt összeállítani a csapatot, mert nem számolhattam mindenkivel, de itt vannak azok, akik itt akartak lenni, és akiknek a játékát látnom kell" – jegyezte meg az argentin nemzetiségű szövetségi kapitány.
CLAUDIO SUÁREZ REKORDJA
A Mexikó válogatottjában várhatóan pályára lépő veterán védő, Claudio Suárez a 173. mérkőzését játssza majd a címeres mezben, és ezzel utolérheti az örökranglistán a szaúdi válogatott kapusát, Mohamed al-Deayeát.
"Mexikó a 2006-os németországi világbajnokságra készül, tehát muszáj számolni vele – nyilatkozta a magyar kapitány. – A mexikói labdarúgás sokat fejlődött a térségben, és a csapatban jó játékosok futballoznak. Ez az egyik oka annak, hogy a mi fiatal játékosaink számára igazi teszt lesz a mérkőzés."
A magyar és a mexikói együttes tizedik alkalommal találkozik egymással 1958 óta, amikor először játszott egymás ellen a két ország. A mérleg azóta: hat mexikói győzelem, egy döntetlen, két magyar siker.
A legutóbbi meccs 1994-ben volt, és 3-1-es félidő után 5-1-es közép-amerikai győzelmet hozott.
| 1958. 06. 15. | Magyarország–Mexikó | 4-0 | (Tichy 19., 46., Sándor 54., Bencsics 69.) |
| 1967. 12. 02. | Mexikó–Magyarország | 2-1 | (Borja 25., Bustos 72., ill. Varga Z. 3.) |
| 1967. 12. 08. | Mexikó–Magyarország | 0-2 | (Bene 15., Dunai 38.) |
| 1976. 01. 06. | Mexikó–Magyarország | 4-0 | (Damían 7., José A. 35., Jiménez 77., R. Chávez 51.) |
| 1977. 02. 22. | Mexikó–Magyarország | 1-1 | (F. Solís 4., ill. Törőcsik 32.) |
| 1984. 08. 25. | Magyarország–Mexikó | 0-2 | (Negrete 31., Tomás Boy 63.) |
| 1985. 12. 14. | Mexikó–Magyarország | 2-0 | (Hermosillo 11., Tomás Boy 68.) |
| 1991. 12. 4. | Mexikó–Magyarország | 3-0 | (A. García 53., L. García 72., J. M. De la Torre 80 – 11-esből) |
| 1994. 12. 14. | Mexikó–Magyarország | 5-1 | (Hermosillo 21., 37., C. Suárez 43., R. Ramírez 60., Galindo 71. –11-esből, ill. Klausz 2.) |
| MAGYARORSZÁG | MEXIKÓ | |
| MÉRKŐZÉS | 11 | 25 |
| GYŐZELEM | 2 | 12 |
| DÖNTETLEN | 3 | 7 |
| VERESÉG | 6 | 6 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







