Matthäus nem megértő a debreceniekkel

Vágólapra másolva!
2005.12.05. 18:29
Címkék
Supka Attila, a DVSC labdarúgócsapatának edzője a múlt héten még , hogy Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megérti kérését, hogy ne vigye magával Éger Lászlót, Halmosi Pétert, Máté Pétert és Komlósi Ádámot az amerikai túrára. A német szakember nem volt megértő: értetlenségének adott hangot egy mai sajtóbeszélgetésen.
Lothar Matthäus: A légiósok távollétében a fiatalok bizonyíthatnak
Lothar Matthäus: A légiósok távollétében a fiatalok bizonyíthatnak
Lothar Matthäus: A légiósok távollétében a fiatalok bizonyíthatnak
Lothar Matthäus: A légiósok távollétében a fiatalok bizonyíthatnak
"A DVSC kérte, hogy tekintsek el futballistái szerepeltetésétől, mert fáradtak. Számomra azonban ez több okból is elfogadhatatlan indok" – nyilatkozta újságíróknak Matthäus szövetségi kapitány.

"Egyrészt a ligával már hónapokkal ezelőtt leegyeztettük ezt az időpontot, és a szervezet azt ígérte, a játékosokat el fogják engedni. Másrészt a magyar élvonalban szereplők jóval kisebb terhelést kapnak, mint például az angol vagy a spanyol bajnokság játékosai, tehát nem értem - és a pályán nyújtott teljesítményükből kiindulva - nem is látom, hogy ki lennének facsarva."

A magyar válogatott – amelybe egyedüli légiósként a kezdőkapusként számításba vett Rabóczki Balázs kapott meghívót - amerikai túráján előbb december 14-én, Phoenixben Mexikó, majd négy nappal később Miamiban Haiti ellen játszik barátságos mérkőzést.

A kapitány a hétvégi, tizenötödik, utolsó őszi fordulót követően hirdeti ki huszonegy fős, utazó keretét.

"Minden egyes meccs egy lépéssel előrébb visz bennünket, különösen a fiatalok számára lesz ez jó tapasztalatszerzési lehetőség, és alkalom arra, hogy a légiósok távollétében bizonyítsanak és közelebb kerüljenek az állandó tagsághoz" - fejtegette.

Matthäus és az MLSZ által kötött kétéves szerződés december 31-én jár le, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége legkésőbb a 21-i rendkívüli közgyűlésig pontot szeretne tenni a kapitány-ügyre, legalábbis abban a kérdésben, hogy Matthäusszal a kispadon vagy éppen nélküle folytatja tovább a válogatottunk.
Legfrissebb hírek

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
25 perce

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
45 perce

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
51 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: fontos versenyekkel teli január vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
1 órája

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
1 órája

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
1 órája

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik