Kajak-kenu: Paksy újra Kati néni csapatában

Vágólapra másolva!
2005.11.10. 17:56
Címkék
Két éve, már a szezon közben igazolt el  nem minden haragszomrád nélkül  Paksy Tímea a Fábiánné Rosznyói Katalin edzette műhelyből. Paksy - akit a szakemberek a legjobb magyar vezérevezősnek tartanak - azóta elsősorban Benedek Dalmával alkotott párosa tette le a névjegyét a hazai és a nemzetközi vizeken.
A versenyző és a rutinos edzőnő útja most ismét találkozott: ma Paksy csatlakozott Kati néni csapatához. Fábiánné több éven keresztül igen népes csapata az olimpiát követően létszámhiányos lett, többen távoztak, maradt azonban az olimpiai bajnok Janics Natasa, Kovács Katalin páros, akikhez csatlakozott Kolonics György.Azonban nem Paksy az egyedüli érkező, az eddig Sztaics István edzette társaságból vele tartott Patyi Melinda és Fazekas Krisztina. A trió nem szakít volt edzőjükkel sem, hiszen elképzelésük szerint jövőben a két tréner közösen állítja össze felkészüli programjukat.
Legfrissebb hírek

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 perce

Férfi kosár NB I: remek második negyeddel győzte le az Alba a Sopront

Kosárlabda
21 perce

Erste Liga: az Újpest hosszabbításban győzött a BJA ellen

Jégkorong
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
2 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
2 órája

Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

Egyéb egyéni
2 órája

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
2 órája

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik