Gera Zoltánt nem engedte el a West Bromwich
A válogatott 2005-ös menetrendje
A vb-selejtezők programja, a csoport állása
A magyar válogatott mérkőzései 2004-ben
A magyar válogatott összes mérkőzése
Futball-lexikon
Nem csitulnak a kedélyek Gera Zoltán körül, bár erről a legkevésbé talán labdarúgó-válogatottunk csapatkapitánya tehet.Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő csapata, a West Bromwich Albion utolsó előtti, kieső helyen áll, a középpályás sérüléssel bajlódik és jelen állás szerint nem lehet ott a magyar válogatott soron következő két világbajnoki-selejtezőmérkőzésén a bolgárok és a horvátok ellen, most pedig klubja és a magyar szövetség vitázott össze rajta igencsak élesen, amely vitának a hullámai már a FIFA-hoz is elértek.
Az NSO ajánlja:
Az NSO ajánlja:
A játékosnak ma délelőtt kellett volna repülőre szállnia Birminghamben, de ezt mégsem tette. Klubja honlapján az szerepel, hogy nem is utazik Magyarországra, mert ágyéksérüléssel bajlódik.
A magyar szövetség illetékesei azzal a kéréssel fordultak a FIFA-hoz, amelytől gyors ügyintézést és mai döntést kértek, hogy Gera Zoltán legalább elutazhasson Magyarországra és a magyar válogatott orvosai vizsgálják meg.
Ennek érdekében a holnapi Budapestre tartó repülőgépre is helyet foglaltak számára.
Csiki Zoltán, válogatottunk orvosa a mai, Petneházy klubban, nemzeti együttesünk szálláshelyén megtartott sajtótájékoztatón elmondta: eddig egy mágneses rezonancia vizsgálat (MRI) eredményének kapta meg a fénymásolatát, de ahhoz sem egyéb leletet, sem orvosi szakvéleményt nem csatoltak. Annyit tudni, hogy ágyék-szeméremcsont környékén gyulladás van Gera szervezetében, de hogy ez mennyire akadályozza a játékban, azt hivatalosan még senki nem tudja, hozzáértő szakorvosok közül senki nem erősítette meg.
Gerára kulcsfeladat vár a bolgárok elleni idegenbeli és a horvátok elleni hazai vb-selejtezőkön.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







