Bozóky Imre megnyugtató” tárgyalásai Matthäusszal

Vágólapra másolva!
2005.09.24. 16:47
Címkék
Dr. Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) jelenleg Peruban tartózkodó elnöke a szövetség honlapja szerint megnyugtató beszélgetéseket folytatott Lothar Matthäus szövetségi kapitánnyal.
Mint ismert, a német kapitányt szeretné megszerezni a nemrég edzőváltáson átesett görög csapat, a PAOK Szaloniki, a magyar szövetségben pedig nem döntöttek még arról, hogy meghosszabbítsák-e a szerződését.Telefonon tárgyaltam Lothar Matthäus szövetségi kapitánnyal és a megbeszélések mindkét fél számára megnyugtatóak voltak. Bízunk abban, hogy október 13-án megállapodást köthetünk a folytatásról. Jómagam a szövetségi kapitánnyal egyetemben - a sikeres szereplés érdekében - nyugodt légkört kívánok teremteni a válogatott még hátralévő két világbajnoki selejtezőjére.” - mondta Bozóky Imre (képünkön) a szövetség honlapjának.A szövetség honlapja egyébként arról számolt be, hogy az elnök csak október elején tér haza Peruból, az U17-es Európa-bajnokságról, ellenben a Nemzeti Sport mai számában Bozóky Imre azt nyilatkozta, hogy már összecsomagolt...
Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: bajnok az FTC, kupagyőztes a Paks, BL-t nyert a PSG – ilyen volt 2025 májusa

Egyéb egyéni
15 perce

Littler a fölényes győzelme után: Hagytam, hogy a nyilak beszéljenek helyettem

Egyéb egyéni
23 perce

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
42 perce

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
50 perce

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
1 órája

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
1 órája

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik