Real-beállítottság: profizmus

Vágólapra másolva!
2005.06.29. 23:22
Címkék
"Már ott tartok, hogy a telefonomat naponta háromszor kell feltölteni" - jelezte Erdős László, hogy mostanság szinte többen hívják, mint a különleges tudakozót. Az augusztus 14-i Puskás Ferenc-válogatott-Real Madrid gála egyik főszervezője persze készséggel felel az érdeklődőknek, habár a legtöbben ugyanazt kérdezik tőle: hol lehet jegyet váltani a mérkőzésre?
Igaz, szerdára már módosult valamelyest a szöveg: még lehet jegyet váltani a mérkőzésre?

Nos, még lehet. Ez ügyben két centert, a Pólust, valamint a Westendet kell felkeresni, s érdemes még sorba állni az Aranycsapat kapitányának nevét viselő létesítmény pénztárainál is. Ha minden jól megy, mától az ország legkomolyabb internetes tikettrendelő-szolgálata, a www. jegyelado.hu cím is szolgálhat hasznos információkkal - már ha addig sikerül újjáéleszteni az elmúlt napok terhelésétől lefagyott rendszert…

Mivel a kedd reggeli kasszanyitás óta eltelt időszakban a belépők többsége gazdára talált, az esemény házigazdái most azon törik a fejüket, miként lehetne esetleg - az első lépésben engedélyezett - 43 ezernél is több nézőt "bejuttatni" az arénába. Erdős László szerint erre két mód kínálkozik; egy: mobillelátókat helyeznek el a stadionban, kettő: további szektorokat nyithatnak meg a felső karéjban.

Akik elég gyorsak voltak, azok már megszerezték a jegyüket
Akik elég gyorsak voltak, azok már megszerezték a jegyüket
Akik elég gyorsak voltak, azok már megszerezték a jegyüket
"Egy héten belül eldőlhet, hogy növelhető-e a befogadóképesség, de szeretném leszögezni: elsősorban a drukkerek biztonságát tartjuk szem előtt" - mondta ezzel kapcsolatban a szervező, aki jókedvűen mesélte, hogy amíg a korábbi BS-gálák előtt rengetegen megtalálták azzal, hogy ingyenjegyet szeretnének, addig mostanság azzal hívják, bármi áron, csak biztosítson számukra belépőt.

"A minisztériumoktól kezdve a különböző hivatalokon és színházakon keresztül egyéb sportágak képviselőin át elmondhatatlanul sokan keresnek engem, illetve a kollégáimat. Magyarországon ismét kitört a fociláz, örülök, hogy ehhez mi is hozzájárultunk" - jelent meg az újabb mosoly Erdős László arcán.

A Real-rajongók most figyeljenek: megtudtuk, hogy a királyi gárdát szállító gép 13-án, szombaton, 13 óra 30 perckor landol Ferihegy kettes számú repterén. A legügyesebbek bizonyára már ott begyűjtik a sokat érő autogramokat, ám ha valaki lemarad David Beckhamékről, kaphat egy újabb esélyt: a szervezők mindent megtesznek azért, hogy valamikor létrejöjjön a szurkolók-Real randevú (mondjuk egy nyilvános edzés, netán egy vasárnapi városnéző kocsikázás keretében…).

"A spanyolokon semmi sem múlik, ahogy hozzáállnak a dolgokhoz, azt kizárólag a profi jelzővel lehet illetni - árult el valamit a kulisszák mögött zajló tárgyalásokról Erdős László. - Roppant tanulságos a velük való együttműködés, számomra például ebből is nyilvánvalóvá vált: nem véletlenül tart ott a Real, ahol. A madridiak mindent, de tényleg mindent ellenőriznek, ugyanakkor a nagyképűség leghalványabb jelét sem lehet felfedezni rajtuk. Szóval, nagyon jó velük dolgozni!"

Hát még a világklasszisok ellen futballozni. Vagy őket élőben látni…

Szavazás

Kijutunk Matthäusszal a vb-re?

Legfrissebb hírek

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
2 órája

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
2 órája

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
2 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
3 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik