Légióssors: Kabát Pétert kölcsönadták

Vágólapra másolva!
2005.06.19. 21:57
Címkék
Az osztrák másodosztályban szereplő FC Kärntent erősíti Kabát Péter, akinek még két évig érvényes a szerződése. A támadót klubja most egy évre kölcsönadta az élvonalbeli FC Paschingnak."Bár jól érzem magam a Kärntennél, örülök, hogy az élvonalban kaphatok újra játéklehetőséget - mondta a 28 éves futballista. - Azt remélem, így újra reflektorfénybe kerülök."Nos, erre minden esélye megvan, ugyanis új csapata a negyedik helyen végzett, így az ősszel indulhat az UEFA-kupában. A magyar támadó legutóbb 29 mérkőzésen 13-szor volt eredményes, noha sérüléssel is bajlódott."Bokaszalag-szakadást szenvedtem februárban egy felkészülési mérkőzésen, emiatt ki kellett hagynom két hónapot - tette hozzá Kabát Péter. - Áprilisban ismét a pályán voltam, és négy mérkőzésen szereztem hat gólt. Sajnos a bajnokság végét elrontottuk, s nekem sem ment úgy a játék, mint korábban, mert fájt a derekam. Mikor már aludni sem tudtam, elmentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy elrepedt az egyik csigolyám. Valószínűleg egy korábbi ütközés során sérültem meg. Már jobban vagyok, de még masszíroztatni kell a hátamat."A Pasching június 13-án kezdte meg a felkészülést a július közepén induló bajnokságra.
Legfrissebb hírek

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
13 perce

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
51 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
57 perce

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
1 órája

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
1 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
2 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
2 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik