Bejelentkezett a PAOK

Vágólapra másolva!
2005.06.12. 20:45
Címkék
Úgy tűnik, Lisztes Krisztián válogathat a jobbnál jobb ajánlatok közül. A játékossal kapcsolatban hallani magyar, német, osztrák és most már görög klubok érdeklődéséről is, ám a 49-szeres válogatott középpályás semmit sem szeretne elkapkodni.
Mint azt korábban elmondta, minden invitálást meghallgat, végiggondolja, melyik lenne számára a legvonzóbb, és csak azután dönti el, hol folytatja pályafutását. Nos, a múlt héten - a néhány napja már Szabics Imrét is a soraiban tudó - 1. FC Köln ajánlata került előtérbe, most pedig egy újabb kérő, a PAOK Szaloniki jelentkezett be a korábbi ferencvárosi futballistáért. Görög lapértesülések szerint a Werder Brementől távozó futballistát a PAOK Szaloniki annak ellenére is szeretné megszerezni, hogy keresztszalag-szakadása miatt az elmúlt szezonban csak kevesett játszott.A PAOK a legutóbbi évadban az ötödik helyen végzett a bajnokságban, amely UEFA-kupa-indulást ér a klubnak. A görög vezetők éppen ezért nemzetközi szinten is jegyzett futballistákkal igyekeznek megerősíteni a keretet. A történethez mindazonáltal hozzátartozik: a PAOK kívánságlistáján nem Lisztes Krisztián, hanem az elsőligás Apollon Kalamaria középpályása, Szteliosz Iliadisz az első.Ha a korosztályos válogatott irányító, illetve klubja nemet mondana a szaloniki ajánlatra (a fekete-fehérek 200 ezer eurót és három játékost kínálnak cserébe), akkor görög források szerint biztosan érkezik a magyar játékos.
Legfrissebb hírek

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
30 perce

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
51 perce

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
57 perce

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
1 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
1 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik